Szumátrától Pápuáig

Drága Olvasók! Mint tudjátok, a Szumpapu blogot a Szigorú Keleti Csapatásnak szenteljük. Ennek jegyében alapvetően csak politikai diktatúra, drogkereskedelem, szexturizmus, gyermekprostitúció és polgárháború sújtotta vidékekre vagyunk hajlandóak utazni. Olyan civilizált és dögunalmas helyekre mint Párizs, Berlin vagy Prága mi  már csak elvből sem megyünk. Most az egyszer azonban, köszönhetően egy nyári egyetemes ismeretségből fakadó meghívásnak, kivételt tettünk és a fejlett nyugati civilizáció egyik aprócska, ámde annál szilárdabb bástyája, Málta felé vettük az irányt – és nem bántuk meg!

A Máltával kapcsolatos egyik legmeghatározóbb tényre szlovén barátunk, Dejan hívta fel figyelmemet a Ryanair Velence-Valetta járatán: ha veszünk egy átlagos sebességgel (kb. 6-800km/h) közlekedő utasszálító repülőgépet, akkor annak nem egészen egy percbe kerül átrepülnie a sziget fölött. A pilótánk szerencsére úgy tűnik nem bambult el, így gond nélkül landoltunk. A reptérről máltai spanunk Aaron fuvarozott be minket: - A reptér a sziget déli részén van… néhány perc és átérünk az északira – tódította! Hát igen: először a legmeglepőbb az volt, hogy a sziget tulajdonképp milyen kicsi. A legnagyobb távolság két pontja között légvonalban 24 km! Gyakorlatilag egy nagyobbacska szikla az egész, természetes ivóvíz pl. egyáltalán nincs rajta, cserébe viszont ma már gyakorlatilag az egész be van építve: Málta jelenleg Európa legsűrűbben lakott országa!

Méretéhez képest viszont tényleg baromi sok látnivaló található itt. Nem is csoda: a sziget ősídők óta lakott, a máltai arcok előszeretettel villognak vele, vannak a piramisoknál 3000 évvel régebbi sziklatemplomaik. Tolták aztán itt a főníciaiak, kathagóiak aztán persze jöttek a rómaiak is. Névadó Druszám Szent Pál pl. Róma felé menet, itt szenvedett hajótörést, ennek emlékét egy külön katedrális is megörökíti. (Kissé offtopic de igen büszke vagyok rá: névadó druszám, Szent Pál  ugyebár szintén igen nagy utazó volt, és Máltával együtt immár érintettem élete összes fontos állomását: voltam a törökországi Tarsosban ahol született, Rómában ahol lefejezték, Damaszkuszban ahol megtért és mostmár ott is ahol hajótörést szenvedett! Azért ez már nem gyenge – respekt és tisztelet Szent Pálnak!)

A sziget legismertebb urai persze a Szentföldről majd Rodoszról elűzött johannita lovagok voltak, akiket azóta máltai lovagrendként is ismernek, holott mint Aaron barátunktól megtudtam, a máltaiak igazából utálták őket, mivel brutálisan sanyargatták a szegény máltai népet. A johanniták 1565-ben visszavertek egy óriási oszmán ostromot, végül is 1798-ban Napóleon űzte el őket, akit a máltaiak szintén utálnak, mivel kirabolta az egész szigetet. A hódítók közül messze a legjobb emlékezete a franciákat elkergető briteknek van (még szép: ki ne szeretné azokat akik franciákat kergetnek el!).

A brit hatás napjainkban is igen erős: eleve tele van a sziget angol nyugdíjasokkal, de baloldali a közlekedés is, illetve a londoni stílusú piros telefonfülkék és postaládák vannak használatban. A briteknek köszönhető az is, hogy Málta binki-bunker vonalon is kiemelkedően erős: eleve jól el voltak látva már a középkor alatt is mindenféle természetes és mesterséges birli-barlangokkal, de a II. világháború alatt az egész szigetet gyakorlatilag egyetlen óriási légvédelmi erőddé alakították. Ennek köszönhető, hogy máltán állítólag bárhol kezdenek el építkezni, tuti hogy vmi elfeledett járatra vagy üregre bukkannak. Mint Aaron dokufilmes papája – aki forgatott is erről egy filmet -  mesélte, ma a Valletta alatti binki-bunkereket leginkább Málta számottevő sátánista közössége használja feketemisézés céljaira.

A britek azonban nemcsak a sziklákba, de a máltaiak mentalitásába is belevésték magukat. Ennek köszönhetően, és dacára az éghajlatnak a máltai nem egy tipikus mediterrán társadalom. Úgy tűnt szoktak például dolgozni is, és bár létezik olyan máltai nyelv, az iskolázott emberek anyanyelve Máltán az angol. Mint azt tapasztalhattuk a fiatalok bulizási  és ivási kultúrája is a mediterrán – „elkortyolgatunk egy pohár vörösbort a teraszon” stílus helyett sokkal inkább a brit – számunkra sokkal szimpatikusabb -  „saját hányásunkban fetregünk ordítva” iskolához áll közelebb.

Máltán a szórakozóhelyeken is kicsit olyan érzésünk volt, mintha egy végtelenített, egész évben zajló  házibuliba kerültünk volna: úgy tűnt a helyiek közül kb. mindenki ismer mindenkit, sőt már mindenki dugott is mindenkivel. Első esténken rögtön sikerült is egy „Everything but clothes” partyba csöppennünk, ami azt jelenti, hogy mindent lehet felvenni csak ruhát nem. Elég hülyén is éreztük magunkat normálisan felöltözve a sok törülközőbe, fásliba, szemeteszsákba, újságpapaírba, sőt CD lemezbe(!) csomagolt arc között. „Itt minden második pasi buzi!” – állapította meg hangjában őszinte sajnálkozással szlovák útitársnőnk, széttekintve a szemmel láthatóan valóban meglehetősen „gay-friendly” máltai éjszakában. Én igyekeztem inkább a csajokra koncentrálni, ami nem volt nehéz: minden előzetes várakozásunkkal szemben ugyanis a máltai csajok határozottan jók. Pedig minden előfeltétel adott ennek az ellenkezőjéhez: mediterrán népesség, ráadásul még egy kis sziget, tehát beltenyészet is. A Szumpapu Humángenetikai és Fajnemesítő Intézetének munkatársai azóta is megfeszített igyekezettel próbálnak ésszerű magyarázatot találni, de alapvetően teljesen értetlenül állunk a jelenség előtt. Talán a johannita lovagok kavartak be annak idején, vagy a brit pilóták? Netán ez már a líbiai gyrososok öröksége?

Ezzel együtt máltai hétvégénken a legnagyobb szám mégsem a buli volt, hanem az idő! Igaz túl nagy szerencsénk nem volt, mert két nap is esett (ami Máltán elég durva, hiszen egy évben összvissz kb. 10-szer ha esik). Amikor viszont sütött a nap, akkor simán strandidő volt! Így történt, hogy volt szerencsém október végén is a tengerben fürödni. Mondjuk a víz már elég hideg volt, a part pedig sziklás, 5 perc alatt kétszer is majdnem odakúrt egy óriási sziklafalhoz a hullámzás, úgyhogy inkább sürgősen kimásztam. Ennek ellenére itthon,nem kevés nosztalgiával gondolok vissza alighanem jódarabig utolsó tengeri fürdőzésemre, pláne hogy visszatérve az Európai kontinensre az első dolog ami történt velem, hogy kurvára megfáztam. Azért tudják ezek a k*cs*g brit nyugdíjasok, hol kell tölteni a novembert!