A következő kulturális hipertérugrást, immár szerencsére nem marsrutkában, hanem busszal, az azeri határátkelés során valósítottuk meg. Itt sajnos már nem engedik előre az európaiakat, sőt több mint három órát várakoztattak minket a senki földjén. Már ez alatt három dolog feltűnt: 1. Azerbajdzsánban valszeg Grúziánál is jópár fokkal melegebb lesz (ami ily módon közelíti az elviselhetetlent). 2. Az átlag azeri random arcok jóval barátságosabbak, mint akár örmény, akár grúz kollégáik (persze azért a spanolási együttható jócskán elmarad a közel-keleti szinttől, de ez talán nem is akkora baj). 3. A klotyó helyzet egyedül Azerbajdzsánban annyira katasztrofális, mint azt a Kasukázustól általában is vártuk, de itt is csak vidéken.
A főváros Baku ezen a téren is kellemes csalódást tartogatott: odaérkezésünk előtt szörnyűséges szovjet ipari centrumot vizionáltunk, bűnöző arcú olajmunkásokkal és elviselhetetlen hőséggel. Ebből csak az elviselhetetlen hőség volt igaz. Különben a három kaukázusi főváros közül messze Bakuban a legjobb a közbiztonság, itt él és dolgozik a legtöbb külföldi, az infrastruktúra fejlesztésére pedig csak úgy döntik az olajmilliárdokat. Összességében Baku tehát egyáltalán nem ronda, sőt: a parányi muszlim óváros mintaszerűen fel van újítva. A belváros XIX. századi épületei bárhol lehetnének Közép-Európában, leszámítva, hogy egyetlen közép-európai városban sem lennének ennyire jó állapotban. Kissé kijjebb megkezdődött az első dubaji stílusú felhőkarcolók építése, le is fényképeztünk egy-két szemrevaló példányt. Végezetül a Kaszpi partján kiépített tengerparti sétány egyszerűen világbajnok, szebbet eddig még sehol nem láttam (jó-jó tudjuk, hogy a Kaszpi igazából nem is tenger, de erre most fittyet hányunk és továbbra is így nevezzük).
Na de azért az olajexport sem csupa játék és mese. Amennyire megszépítik Bakut az olajdollárok, annyira elrondítja az ország összes többi részét az olajkitermelés. Az Abseron félsziget, amely a XX. század elején a globális olajtermelés csaknem 50%-át szolgáltatta(!) egy igazi infernó: itt aztán tényleg mintha Tarr Béla személyesen szállt volna partra, hogy poszt-apokaliptikus filmet rendezzen. Kormot okádó kémények, rozsdásodó vagonok, büdös szájú-aranyfogú taxisofőrök amerre a szem ellát a remegő hőségben.
A legrosszabb vicc alighanem maga a Kaszpi tenger. Bár a szervezők –akik sajnos ellentétben a grúz lányokkal, itt korántsem voltak a helyzet magaslatán – egészen az orosz (pontosabban dagesztáni) határig elvittek minket beachelni, de ebben sem volt sok köszönet. A „beachen” homok helyett gyakorlatilag föld volt, pontosabban sár, így max. bivalyok módjára dagonyázhattunk volna, de végül erről is letettünk amikor konstatáltuk, hogy a közeli falu szennyvize tőlünk 20 méterre, egyenesen a strandra ömlik.
A beachnél már az is nagyobb poén volt, amikor (feltehetően a kormány által előírt kötelező programpontként) elvittek egy kisvárosba, ahol a jelenleg hivatalban lévő elnök (Ilhan Aliyev) kedves édesapjának ( Heydar Aliyev, az előző elnök természetesen) életművének szentelt múzeumot ill. róla elnevezett emlékparkot látogattuk meg. Ilyen emlékpark és múzeum egyébként állítólag minden azeri településen van. Heydar Aliyev körül láthatólag minden erővel egy olyasfajta személyi kultuszt próbálnak kialakítani, mint ami Törökországban Atatürköt övezi. Mindenestre, Azerbajdzsánban már majdnem annyi köztéri Aliyev ábrázolás van, mint amennyi Atatürk Törökországban (márpedig az ugye nem kevés!). A múzeum semmi különösebbet nem nyújtott azon kívül ami egy ilyen propagand intézménytől elvárhatunk. Az Aliyev emlékpark viszont egy egészen elképesztő szürrealista műalkotás volt: műanyag fák, műanyag zsiráfok és műanyag elefántok bukkantak fel a legváratlanabb helyeken, a park középpontját pedig egy gigantikus szamovár (!) szobor uralta. Még jó, hogy nem álltunk semmilyen tudatmódosító szer hatása alatt (amúgy sem szoktunk), mert így is úgy éreztük magunkat, mint Alíz Csodaországban.
Bár a szervezők valamilyen érthetetlen oknál fogva nem akartak minket elvinni, mi azért lecsekkoltuk a Lonely planet által méltán magasztalt kubusztáni iszapvulkánokat is. Igaz Bakutól délre, egy effektív sivatag közepén fekszenek – ottjárttunkkor épp 48 fokot mértek – mégis érdemes hozzájuk kilátogatni. Eredetükről meglehetősen vad teóriákkal állt elő, a minket szállító – és sajnos nagyon büdösszájú – taxissofőr. Ami érdekes, hogy nem vulkanikusak, hanem hideg bennük az iszap, de ettől még nagyon korrektül bugyognak.
Kubusztán után visszatértünk Bakuba, ahol véget ért a nyári egyetem, bár úgy alakult, hogy én még pár napig Bakuban maradtam – egyedül. Bár a phd-s kutatási tervekből természetesen semmit nem sikerült megvalósítani, azért legalább feltárult előttem az azeri főváros néhány olyan dimenziója, amelyről a nyári egyetem alatt nem alkothattam képet.
Jutott idő például kicsit alaposabban lehesszelni az azeri csajokat. Azerbajdzsánban – bár az azeriek szintén siíták – ezen téren elhanyagolható a szomszédos Irán befolyása: fejkendős nőt elvétve látni csak az utcán. Ettől azonban sajnos még, bár ezt fáj kimondanunk, az azeri lányok sajnos büntető módon csúnyák. Ebből fakadóan, az ember a bulira sem érez olyan leküzdhetetlen motivációt, mint mondjuk Ukrajnában. Ennek ellenére, mivel utolsó bakui estéim épp hétévégre estek, gondoltam egyet és bekevertem egy jó üveg vodka almát, amit aztán elszopogattam a világbajnok tengeri promenádon. Ezután bevetettem magam a bakui éjszakába. Ehhez tudni kell, hogy Baku belvárosában gyanúsan sok „disco” hirdeti magát. Mint azt megállapíthattam ezek az üzemegységek alapvetően két típusú helyet fednek: 1. a Bakuban dolgozó angolszász olajipari menedzserek + helyi csúnya de agyonsminkelt prostituáltak által látogatott pubok. 2. Sötét üresen kongó helyek, ahol tényleg diszkózene üvölt, és bennt pár sminktelen de változatlanul csúnya prosti lézeng, angolszász olajipari menedzserek nélkül, viszont nagyon rémisztő fejű jegyszedők társaságában.
Hát igen, valószínűleg nem Azerbajdzsán a legoptimálisabb célország ha valaki kurvázni szeretne – merengtem másnap alkonyatkor a Promenádon, miközben a vöröslő nap a Kaszpi tengerbe hanyatlott.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.