Szumátrától Pápuáig

Kedves Rajongók, Követők, Olvasók! Könnyen lehet, hogy ez a Szumpapu blog utolsó bejegyzése. Már a 2018-as pápuásat is annak szántam, de aztán úgy döntöttem az elmúlt év és hetek zanzibári és kardiológiai kalandjai még egy posztot megérnek. Nagyobb utazásokra ezek után nagy valószínűséggel úgysem vállalkozhatom. Hogy lett egy kéthetes vakációból egyévi tündérmese majd egy rossz krimire hajazó rémálom és végül hogy kötöttem ki a pokol „magyar egészégségügynek” nevezett bugyrában?

Igazából ha jobban belegondolunk az a kbszott Covid tehet az egészről. 2020 szeptemberében a Covid második (Magyarországon tulajdonképpeni első) hulláma kis családunkat telibe kapta. Magam és szüleim egyszerre betegedtünk le.Anyukám és én aránylag lazán átvészeltük (legalábbis ekkor még azt hittem), ekkora viszont már elég rossz egészségi állapotban lévő apukám napokon belül az intenzívre került és meghalt. Utólag azt mondom: viszonylag szerencsés volt, hogy nem kellett heteket – hónapokat az általa is gyűlölt kórházban szenvednie. Az ezt követő több mint féléves lockdown és online oktatás alatt, időm legnagyobb részét a maratoni kutyasétáltatások és mint azt fb ismerőseim is tanúsíthatják az alaposan túlzásba vitt fb kommentelés töltötték ki. Már-már én lettem a második Hont András, de aztán a korlátozó intézkedéseket lassan feloldották, jöttek a mindent megoldó (ja bocs vagy mégsem?) vakcinák és 2021 nyarán már újra lehetett némi vállalható mértékű plusz hercehurcával utazni.

Mivel az addigi jól bejáratott Délkelet-Ázsiámba ekkor még Európánál jóval brutálisabb karanténterror tombolt így a Narcos sorozat nyomán nagy kedvencemmé vált Mexikót és Zanzibárt latolgattuk. Ez utóbbi biztos nem lett volna favorit, de végül az ekkor még elég moderált repjegy árak és a karantén intézkedések teljes hiánya miatt ez utóbbi mellett döntöttünk.

Valamit akkor tisztázzunk, mert ezt mindig sokan kérdezik: Tanzánia vagy Zanzibár? Zanzibár egy szigetcsoport neve Kelet-Afrika partjainál az Indiai óceánban. Két fő szigete Unguja és és az idegenforgalmilag jóval kevésbé frekventált Pemba, sokan az előbbit nevezik némileg pontatlanul Zanzibárnak. A terminológiai zűrzavart fokozza, hogy Zanzibár – pontosabban Unguja – szigetén található az azonos nevű város: Zanzibár City, a történelmi korall sziklákból épített város, amit a helyiek következetesen csak „Stone Town”-ként emlegetnek, a híres neves zanzibári szultánság egykori székvárosa. Zanzibár volt a kelet-afrikai rabszolgakereskedelem és partvidéki iszlám ún. szuahéli kultúra egyik fellegvára a mai Kenyában fekvő Mombasával együtt, ami tökugyanolyan mint Zanzibár. Hogy egészen pontosak legyünk – bár hoggyal nem kezdünk mondatot - a szuahéli a sajátos kelet-afrikai iszlám kultúrát is jelöli, de igazából egy elég sok arab jövevényszót is tartalmazó mesterséges nyelv neve, ami ebbéli tekintetben kicsit hasonlatos a délkelet-ázsiai malájhoz. A szuahéli ma gyakorlatilag az angol mellett ország közvetitő nyelve az etnikailag egyébként rendkívül sokszínű Tanzániában, Kenyában és Ugandában.

Zanzibár állt portugál, ománi arab majd brit uralom alatt is. A szigetekkel szemközti kontinentális terület „Tanganyika” 1918-ig Német Kelet-Afrika volt, majd az első világháború alatt szintén brit fennhatóság alá került. Ezzel együtt az egy történelmi esetlegességnek tekithető, hogy a brit uralom alól felszabaduló zanzibári szultánság marxista katonatisztek puccsa nyomán csatlakozott Julius Nyerere elnök „forradalmi szocialista” Tangyanyikájához így Tangyika és Zanzibár egyesüléséből létrejött Tanzánia. A független Tanzánia azóta ár afrikai mércével mérve sem túl gazdag, de politikailag voltaképpen mégis egy sikertörténet: az etnikaliag rendkívül heterogén országban sikerült fenntartani a stabilitást, sőt nagyjából a demokráciát is több évtizede. Bár tegyük hozzá: Zanzibáron azóta is jelen van némi iszlamista színezetű szeparatizmus). Zanzibáron tehet jelen van a hardcore iszlamista vonal, a lakosság elég vallásos és konzervatív de a sziget az utóbbi évtizedekben ennek ellenére egy Thaifölddel sok tekintetben vetekedő – mindenki értse jól � – alkohol és egyéb tudatmodósító fogyasztási szokások, valmint a helyi hölgyekkel illetve igény szerint „maszáj harcosokkal” való ismerkedés tekintetében rendkívül liberális benyomást keltő turista paradicsommá vált. Valószínűleg ez is lehetett az oka, hogy a Covid ki tudja hanyadik hulláma idején, amikor DK Ázsia még javában lezárt a zanzibári turizmus hihetetlen mértékben felpörgött. Bár 2020/21 telén állítólag az elnökük Covid fertőzésben hunyt el, Tanzánia volt egyike azon kevés országoknak a világon és Afrikában is, ahol a járvány alatt szinte semmilyen korlátozó intézkedést nem vezettek be. Érdekes módon mégsem tornyosultak covidos hullahegyek az utcákon, pedig még maszkot sem hordott senki.

Mert azt tegyük hozzá, hogy Zanzibáron igazából olyan világraszóló látványosságok nincsenek: bár Stone Town egyedi hangulatú, de aki járt már a Közel-Keleten azt annyira nem fog tőle hanyatt esni. Ezenkívül vannak tényleg poszterre kívánkozó fehér-homokos kókuszpálmás beachek és nagyjából ennyi. Kicsit megmosolygtató volt, amikor hazatérve állandóan elefántokról és oroszlánokról kérdeztek, ilyenek Zanzibáron nem élnek, ehhez a mainlandre szervezett többnapos méregdrága szafari túrákra kell befizetni. Vannak viszont Zanzibáron nagyon hangulatos beach bárok, chilles hangulat valamint kedves és és szép lányok, akikkkel meglehetősen könnyű ismerkedni. Nekem már majdnem az első este sikerült egyikükbe, túlzás nélkül mondhatom, hogy alighanem a legszebbe, belefutnom és a többi ahogy mondani szokás már történelem: Sabrina feltűnőbb szépség volt mint Naomi Campbell fénykorában, de ugyanakkor hihetetlenül kedves és közvetlen híján minden nagyképűségnek. Én pedig  -senki ne vegye nagyképűségnek - de a többi ismerkedni vágyó turistát elnézve a fehér lovon érkező Brad Pittnek tűnhettem számára. Szóval gondoljon bárki bármit erről a kapcsolatról ez bizony szerelem volt első látásra. Innentől nem volt megállás mindennap találkoztunk, majd hazautazásom után mindennap beszéltünk, Én még háromszor: októberben, januárban és márciusban látogattam vissza hozzá (pontosabban ez utóbbi alkalommal a kenyai Mombasában találkoztunk). Tavasszal már a schengeni látogató vízumot szerveztem neki nyárra Magyarországra: biztosíthatok mindenkit egy futó kaland miatt egy ilyen torúrát aligha vállal be az ember, egyik oldalról sem Hónapokba telt a szükséges dokumentációt összegyűjtése. Május 1.-én azonban a vízumkérelem helyett a halálhír érkezett.

Túl sokat erről még itt sem szeretnék írni. miután vagy két napja nem beszéltünk -  ami találkozásunk óta soha nem fordult elő – én egy Insta posztból értesültem róla, hogy Sabrina meghalt. Hetekig a legvadabb verziók keringtek: egy barátnője mérgezte meg, aki féltékeny volt rá az európai utazása miatt. Próbálhatja mindenki elképzelni mit éltem át, úgysem fog menni. A hatóságoktól ,a magyar diplomáciától semmilyen felvilágosítást nem kaptam. Önkívületi állapotban magánnyomozókat is fogadtam – nevüket fedje jótékony homály – ilyet senkinek nem ajánlanék. Végül a munkájukat én magam végeztem el most nyáron. Három hétre kiutaztam és végül sikerült pont azzal az emberrel beszélni akivel kellett, aki végig ott volt és mentőket is hívta: bűncselekmény nem történt, orgia, erőszak sem. Egy ártatlan kikötői iszogatás és némi szipákolás egy kisebb társaságban Sabrina és még egy másik ember halálához vezetett aznap este (nem, nem Borkai szitu volt, bár ezt sokig mindenki tényként kezelte akinek a sztorit meséltem itthon). Én olyannak tekintem mintha egy fatális autóbaleset történt volna: aki kicsit is elővigyázatos Zanzibáron soha ne üljön motorra és ne vásároljon bizonytalan eredetű fehér porokat, mindkettő nagyon veszélyes.

Sikerült tehát kideríteni az igazságot, még ha a haláleset szándékolatlan és random volta, mit sem csökkentette- talán inkább növelte – ennek a fiatal és gyönyörű életnek a kihunyta miatti veszteség érzetet. Ennek a gyönyórű kedves, naiv, kissé talán könnyelmű lánynak a halála nemcsak indokolatlanul korai de teljesen értelmetlen is volt.  Még Sabrina sírját is felkerestem Dar es Salaamban: mindez nem múlt el  felettem sem nyomtalanul: az a csoda, hogy csak hazafelé a repülőn lettem igazán rosszul. Azt hittem a poklon már az előző hónapokon keresztül mentem, de tévedtem: az csak azután vár rám miután a reptérről egyenesen a kórházba szállítottak és bekerültem a magyar egészségügyi bürokrácia mindent és mindenkit felörlő  fogaskerekei közé (jogos ellenvetés: alakulhatott volna ez még rosszabbul is? Pl. ha Afrikában kerülök kórházba? könnyen lehet h akkor már nem lenne aki klaviatúrába pötyögje ezt a keserves újmagyar kardiológiai siralmat)

Szóval a repülőn valszeg kihordtam lábon egy infarktust, koszorúér elzáródás, a szívizom egy része elszállt. A szívem szakadt meg szószerint. A tünetek ezzel együtt félrevezetőek voltak, mivel csak légszomjam volt: így a mentővel tettünk egy félnapos kitérőt a Tétényi kórházba mielőtt az egyik budapesti kardiológiai centrumba kerültem. Itt aztán átestem egy valószínűleg életmentő beavatkozáson és három nap szubintenzív után a szívelégtelenségi osztály vendégszeretetét élveztem még két hétig. Az orvosokra egy rossz szót sem szeretnék mondani,  szakmailag világszinten is a toppon vannak, a nyilvánvalóan túlterhelt ápolószemélyzetet sem szeretném bántani. A betegeket látogató pszichológus és gyógytornász pedig szuperjófejek. DE AZÉRT:

• azt például itt tudta mindenki, hogy a kórházban nem adnak evőeszközt, sem törülközőt? Azt a betegnek magának kell behozni, elmosogatni stb.
• A szívbetegek kórtermében nem működik légkondi miközben nyáron simán van negyven fok. Aki nem hozat magának ventillátort simán meghal
• Akármi van reggel ötkor ébresztő mint egy laktanyában
• A szívbeteg pihenjen sokat, de azért jól lebasszák ha nem üríti ki a kacsát (pedig aki kacsába vizel, feltehetően nem tud kimenni a wc-re – mondjuk ez szerencsére nem én voltam)
• A mi kórtermünkben speciel melegvíz sem volt, még szerencse hogy amugy negyven fok volt (lásd feljebb)

Voltaképp ki mindezekért az állapotokért a felelős?? Volna pár tippem de az biztos akárki, legalább három hétre beutalnám ide. És ez állítólag az ország egyik legjobb kórháza, milyen állapotok uralkodhatnak akkor a Jánosban, Délpestiben stb.... Az már csak külön hab volt a tortán, hogy a mi kórtermünkben először volt egy demens bácsi, aki éjszaka többször is kitépte magából az infúziót és majdnem elvérzett a klotyón. Utána pedig megnyertünk egy egész nap az ágyhoz bilicselt rabot akire az amugy is fullon lévő ötfős kórteremben még plusz két smasszer vigyázott egész nap. Pontosabban csak addig amíg ki nem derült, hogy az egész éjjel mellettem köhögő beteg Covid fertőzött volt. Onnan a kórtermünket hermetikusan lezárták, és bár a tesztünk szerencsére negatív lett, öt nap szobafogságra ítéltek minket. Börtönőrök ki a szobából, demens bácsi saját feleősségére távozhatott – a karantén ellenére, ezt valaki érti? – úgyhogy én innentől kettesben maradtam a rabbal. Egyből kezdődött a smúzolás: „csak a lányomnak küldjél egy sms-t…miért nem segítesz, mitől félsz?” stb. Szólni senkinek nem tudtam, mert mindig ott volt ő is. Alig jöttek be hozzánk, a kaját is csak belökték az ajtón kb. Meg akkor jöttek be a szkafanderes őrök amikor szerencsétlen ágyhoz bilincselt csávót meg kellett kacsáztatni, ágytálazni. Azt hiszem innen már tényleg csak felfelé vezet az út: mindenesetre már majdnem feladtam: de egy ilyen éjszaka és teljes nap után a fószert átszállították Berettyóújfalura (az mindenkinek megvan h Magyarországon jelenleg EGYEDÜL itt működik rabkórház? tehát Sopronkőhidáról is ide szállítják az elítéleteteket). Ekkor szobafogásogom magánzárkává is változott, ami már nem is bántam annyira, de ekkor egy újabb telesen váratlan fordulatként – gondolom mivel egy izolált kórterem fenntartása egy ember kedvéért már végképp gazdaságtalan volt – hazaengedtek otthoni karanténba. Aki nem tudja megszervezni magának a szállítást, az még ilyenkor napokig várhat a betegszállítóra, de értem szerencsére jött Jolánkai Péter- akinek azóta sem tudom, hogy hálálom, ezt meg. Szintén ezer köszönet Zsombornak az ikeás papucsért, Csősz bácsinak a mackónadrágokért, Várhelyi Zsocónak a klumpáért és persze a kollégáknak a helyettesítésért. Továbbra sem vagyok túl, a felépülés ebből nagyon lassú (hetek, hónapok), de akármi lesz velem legyen intő példa: járjatok kivizsgálásra, figyeljetek a cukrotokra, negyven felett már nem bulizzatok és lehetőleg a szerelmetek se bulizzon, főleg ne haljon meg. Mert különben a magyar egészségügyben köttök ki, ami nagyobb kaland mint Indonézia, Üzbegisztán és Zanzibár együttvéve.