Két dolgot nem szeretnék még egyszer átélni az életben: 1. Marsrutkában végigzötykölődni a Jereván és Tbiliszi közötti utat. 2. Marsrutkában végigzötykölődni a Jereván és Tbiliszi közötti utat. A marsrutka a harmadik világban széleskörben elterjedt „iránytaxik” poszt-szovjet térségbeli változata. Ukrajnától Moldován és a Kaukázuson keresztül Vlagyivosztokig mindenhol fellelhető. Alapvetően egy kisbuszt kell elképzelni, melyet különféle extra padokkal és ülésekkel úgy spéciznek fel, hogy az eredmény egy dimenziócsapda lesz: a kivülről lehetségesnek tartott befogadóképességét sokszorosan meghaladó számú ember zsúfolódik a belső térben. A marsrutkának menetrendje ill. pontos menetideje nincs: akkor indul amikor teljesen megtelik a kisbusz, márpedig ahhoz tényleg jó sok embert össze kell szedni: mi laza öt órát várakoztunk az indulásra a jereváni „buszpályaudvaron”, miután érzelmes búcsút vettem Ica nénitől és Druszámtól.
Ezután a menetidő alapvetően attól függ: a marsrutkának hányszor forr fel a hűtővize, még hány alkalommal próbálunk utasokat levadászni a dimenziócsapda számára, valamint, hogy sofőrünk hányszor tesz kitérőt, hogy biznisz-pajtásaival pacsizzon ill. rokonait meglátogassa. A poszt-szovjet marsrutkáknak mindezeken felül különösen perverz vonása, hogy nem nyitható rajtuk egyetlen ablak sem. Így gyakorlatilag egy hatvan fokos konzervdobozban ültem végig nyolc órát miközben térdemen egy 15 éves örmény parasztfiút lovacskáztattam.
Mindezen hangulati alapozás ellenére, Grúziába való megérkezésemkor az első benyomás igen kedvező volt: a határon az EU-s állampolgárokat automatikusan az örmények és a grúzok elé engedik a sorban :-) A későbbi tapasztalatok tükrében is azt mondhatom: ha választanunk kell, hogy a három elbszott kaukázusi ország közül melyikbe száműzzenek minket, ne sokat habozzunk és Grúziát válasszuk!
Tájképileg valószínűleg ez a legszebb és legváltozatosabb ország, a főváros Tbiliszi is tulajdonképp egész élhető, sőt kimondottan szép városnak tűnt (ugyanezt Jerevánról már nem mernénk ilyen kategorikusan kijelenteni). Jerevánnak, dacára annak, hogy állítólag a világ egyik legősibb városa, gyakorlatilag nincs óvárosa, de régi épületei sem nagyon. Ezzel szemben Tbilisziben van folyó, középkori citadella a hegytetőn, meg egy egész pofás, kissé törökös hangulatú történelmi belváros, kávézókkal, árnyas kis parkokkal és középkori templomokkal: minden ami kell! A grúz fiatalság is igen nyugatias öltözködésű: itt szerencsére pl. alig találoztunk a Jerevánban igen népszerű orosz típusú, fehér, hegyesorrú makkoscipővel ill. az Ukrajnában hódító műanyag hálóatléta – tengerészsapka kombóval. Utunk során egyértelműen Tbilisziben láttuk a legtöbb jó nőt is. Tbiliszi tehát simán hozza azt a nívót, amit mondjuk egy kelet-európai vagy balkáni nagyvárosban tapasztalunk. Ja és bocs: még Mcdonalds is van!
Az egyetlen tényező, melyet tekintve Tbiliszi hátrányosan jön ki a Jerevánnal való összehasonlításból (legalábbis nyáron) az a klíma. Míg Jerevánban köszönhetően az 1000 m-es tengerszintfeletti magasságnak legalább éjszaka lehűl a levegő, addig Tbilisziben éjjel-nappal egyformán nehezen elviselhető párás hőség van. Na de aki ennyit sem bír ki az télleg pussy!!!
Aegee-s kispajtásaink amúgy derekasan kitettek magukért amikor a progit összeállították: itt is meg volt a kötelező napi kolostor dózis, ezenkívül büntettek minket grúz borok kóstolásával, sőt még raftingoztunk is (ami óriási fless). Egy régi álmom is teljesült: felzúztunk az egykori szovjet katonai főúton a (még mindig aszfalt burkolat nélküli és láthatólag továbbra is tankokra optimalizált) Russian Military Highwayen egész az orosz határig, ahol a Kaukázus több mint 5000 méteres fő vonulata is húzódik. A határ előtti utolsó falu Kazbegi: kolostora a háttérben a örökké havas Mount Kazbeggel méltán az egyik legtöbbet fotózott pontja az egész Kaukázusnak, a legutóbbi Lonely Planet kiadás címlapján is ez szerepel.
Ezt már csak azzal lehetett fokozni, hogy ellátogattunk „minden idők leghíresebb grúz emberének”, Joszif Visszarionovics Sztálinnak a szülővárosába: Goriba. Gori már Sztálin idejében és most is jó eséllyel pályázhatna a „tök tipikus grúz kisváros” megtisztelő címére, ha lenne ilyen. A város főterén egész tavalyig állt egy szépen csillogó, alumínium borítású Sztálin szobor, amire a helyi lakosok igen büszkék voltak (mint ahogy magára Sztálinra is). A szobrot végül is az antikommunista indíttatású Szaakasvili kormányzat emberei az éj leple alatt távolították el.
Napjainkban is működik viszont Goriban a világ valószínűleg egyetlen Sztálin múzeuma. A múzeum erősen leharcolt állapotban van, a központi költségvetésből valszeg nem sok támogatást kaphat, ennek ellenére mind nagyobb érdeklődés övezi a külföldi turisták részéről. Talán ennek is köszönhető, hogy meglepően korrekt angol nyelvű idegenvezetést kaptunk, és megcsodálhattuk többek között Sztálin halotti maszkját, T-34-es alakú olvasólámpáját, valamint külföldről kapott ajándékait, így pl. egy budapesti Szabadság-szobor makettet is! A múzeum kertjében található még egy egész alakos Sztálin szobor, ill. itt van egy óriási márvány mauzóleum szerűségbe belefoglalva Sztálin szülőháza! A múzeumhoz tartozó szuvenír boltban pedig természetesen kapható sztálinos kulcstartó, Sztálin mellszobrocska valamint exkluzív csomagolású Sztálin bor, amelyik nyilván felülmúlja még a kultikus Zsukov bor színvonalát is…
Ha már alkoholnál tartunk, itt ragadnánk meg az alkalmat, hogy fejet hajtsunk a grúz ivási kultúra mindent túlhaladó dimenziói előtt. A sör itt is, akárcsak az ukránoknál, amolyan üdiőitalnak számít. A bort általában húzóra isszák, de a tömény is fogy rendesen. A nyri egyetemen rendezett European Nighton, ahol a nemzeti ételeket és italokat vonultattuk fel, egészen váratlan sikert arattunk az Unicummal. A grúzok egyszerűen teljesen ráktattantak: öt forma 15 perc alatt bepuszilta az egész üveget. Büszkén jelenthetem: hamarabb fogyott el mint bármi más!!! Az illetékeseknek lehet, hogy nem ártana elgondolkodni az export lehetőségeken. Addig is éljen soká a grúz-magyar barátság! Folyt. köv.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
TheRealMrTeacher 2011.10.02. 20:38:07
Csak egy hiba..nem raftingozni, hanem raftingolni, de a budafoki bikkfanyelv biztos nem érzi a különbséget;D
TheRealMrTeacher 2011.10.02. 20:41:55
vienna-pyongyang.blogspot.com/
na ha ezt a tripet bevállalod esküszöm megyek veled!!