Ki mondta hogy egy Szumátrától-Pápuáig blog csak Indonéziáról szólhat?! Előző útibeszámolónk elsöprő közönségsikerét megtapasztalva, úgy gondoltam nem lenne szép ha megfosztanálak titeket isztambuli erasmusos kalandjaink érdekfeszítő leírásától (ki mondta hogy harminc évesen Erasmusra menni égő? :-DD)

Szóval mint emlékezhettek rá, hogy annak idején Olenkával egyáltalán elkezdtünk a Darmasiswán gondolkodni, az egyik legfőbb oka az volt, hogy „Erasmussal úgy sem tudnánk egy helyre kerülni”. Aztán persze mikor Indonéziában a rizsdiétától már épp kezdtem az őrület határára sodródni, kiderült hogy simán lehetett volna. Mégpedig nem is akárhova, hanem abba a városba ami tuti benne van a világ top5 nagyvárosában és – talán Londont leszámítva – egész biztos a legkomolyabb hely ahol valaha is jártam: Isztambulba!!!

A kedves olvasókat most az előkészületek részletezésével nem untatnám. Elég sokat tökölődtünk, hezitáltunk azon, hogy most akkor Indo után nem egészen egy évvel kell-e nekünk még egy ilyen nagyobb lélegzetű trip. De aztán csak legyűrtük a – darmasiswánál lényegesen bonyolultabb -  jelentkezési procedúrát, és az egyéb frontokon (PhD, munka és persze töri szakos  - SOHA NEM LESZ MÁR VÉGE WAZZZEG – tanárképzés) is sikerült szabaddá tenni magamat.

Nem mintha magát az Erasmust egy feltétlenül kihagyhatatlan bulinak tartanánk. Persze sokan esküsznek rá, hogy az Erasmus volt diákéletük fénypontja, de legalább ennyi olyan sztorit is hallotunk már, amelyekből azt lehetett leszűrni, hogy ha nem kellően érdekes helyre megy az ember, akkor bizony az Erasmus is könnyen  dögunalmas lődörgésbe fulladhat. Miként a mi darmasiswás tripünk tapasztalatai is mutatják a társaság bizony mindig egy nagy lutri (apropó: vajon mi a túrót csinálhatnak most Blackmanék? Na meg a madagaszkári arcok? J). Ráadásul kevés nagyobb lúzerség van, mint egy Erasmus szerű bulira párban baráttal/barátnővel menni. Teljesen nyilvánvaló, hogy a résztvevő fiatalok 90%-ban azért jelentkeznek Erasmusra, hogy új emberekkel kúrj…ismerkedjenek. Ehhez persze én már öreg vagyok, de Olenka még hadd élje ki magát, meg amúgy is. Mivel természetesen nem ugyanarra az egyetemre szól az ösztöndíjunk a város két ellentétes végében kell majd órákra járnunk (hogy ez Isztambulban mit is jelent arról még egy külön poszt jön). Mindezek okán, úgy döntöttünk, hogy – legalábbis az elején – nem együtt fogunk lakni, hanem majd csak találkozgatunk hetente párszor. Életünkben először, mint egy „normális pár” – na majd meglátjuk, hogy mi sül ki belőle…

Magát Törökországot sem tartjuk a világ legizgalmasabb helyének. Már kétszer jártam ott és ez alapján mondhatom, hogy az ország Égei és Földközi tengerpartja, kb. semmiben nem különbözik a hasonló kaliberű spanyol, olasz vagy görög üdülőhelyektől. Legfeljebb annyiban, hogy a török riviérát elsősorban a kisebb pénzű és jellemzően borzasztó proletár nyugat és közép-európai turisták látogatják. Nyaranta Antalya környékén a tetovált, aranyfukszos kopaszok koncentrációja még a siófoki Beachhousét is meghaladja.

Isztambul viszont egy elképesztően óriási, izgalmas és gyönyörű város. Már csaknem kétezer éve a világ egyik fővárosa, az emberi civilizáció és kultúra központja  -BIZÁNC BAZZE BIZÁNC - ahol igen is érződik a „Kelet varázsa”. Olyan helyekkel focizik egy ligában, mint London, New York, Moszkva vagy Bombay – bár ezek közül jópárnál építészetileg is vitathatatlanul szebb. Kétszer jártam már Isztambulban, igaz csak rövidebb időre, de van rá egy erős fogadásom, hogy hoszabb idő alatt is megunhatatlan lesz a hely! Ezenkívül reményeim szerint Isztambul kiváló kiinduló pontul szolgál majd, a török riviéránál lényegesen izgalmasabb helyek felfedezésére. Pl. Törkország keleti egyharmada azért szolgálhat még meglepetésekkel, onnan pedig már csak egy ugrás Szíria és főleg Libanon (mint tudjuk Bejrút MENŐ). Vágyálamaink legtávolabbi horizontján pedig a Kaukázus bércei és Irán is felsejlenek…Hogy ebből mi valósul majd meg (egyáltalán megvalósul-e valami)? Ha kiváncsiak vagytok rá, olvassátok ismét kedvenc travelblogotkat!!! (melynek következő részében már Owieczkával is találkozhattok ill. kiderül, hogy sikerült egy 36 órás vonatút során, a sarkvidékesedett Balkánon átvergődve Isztambulba eljutni). Csákkesz-mákkesz!