Mint előzőleg írtam, kissé elszontyolodtunk amikor Szíriának búcsút kellett intenünk,de azért Libanonba sem volt rossz megérkezni...Végre a sok falafel  után ismét kövér sajtburgerek mosolyognak ránk a McDönci logó alól, a szupermarketek polcairól vidám Snickers és Mars szeletek integetnek, valamint  újra láthatunk fejkendő nélküli lányokat, méhozzá köztük csinosakat is! (ez még Isztambulban sem fordul elő olyan túl gyakran).

A Szíria és Libanon közti különbség  már a határon a katonák fegyverzetéből is lemérhető. Bár a két ország közül elvileg Szíria a katonai diktatúra, még Törökországban is több rendőrt-katonát lehetett látni az utcán. Az a kevés egyenruhás akibe pedig belefutottunk olyan ágrólszakadtan festett, hogy az ember elkezdett a zsebében turkálni, hogy dobjon nekik egy kis aprót. A libanoni hadsereg tagjai viszont láthatólag a legmodernebb amerikai típusú felszerelést hordják, és akkora gépfegyverekkel mászkálnak, mint ők maguk. Ezt minduntalan megcsodálhattuk, nem csak a határon, hanem az országutakon és a városokban felállítot számtalan katonai ellenőrőz ponton. Ma már elég nehéz elhinni, hogy egészen 2005-ig mégis Szíria volt, amely megszállva tartotta Libanon túlnyomó részét.

Hát igen, Libanonnak mint önálló országnak meglehetősen rövid, de annál viharosabb történelme van. A mai formájában vett Libanon államnak a XX. Századot megelőzően semmifajta történeti előzménye nem volt. Libanon mint önálló közigazgazgatási egység tulajdonképpen a francia gyarmatosítók találmánya. Miután  az első világháborút követően  a franciák a feldarabolt Oszmán Birodalomból „mandátumterületként” megkapták egész Szíriát, meglehetősen meggyűlt a bajuk a lázongó arabokkal. A Libanon hegységben élő keresztény arab (ún. maronita) lakossággal egy fokkal jobb kapcsolatot tudtak kialakítani, így vmikor a harmincas évek elején a Libanon hegységből egy külön tartományt kreaáltak, de úgy, hogy hozzácsaptak még egy jó adag muszlimok által lakott területet (pl. a Bekaa völgyet). A második világháborút követően aztán Libanon, ezekkel  a mesterségesen a franciák által megállapított határokkal nyerte el a függetlenségét. Az ország lakosságának ekkor még valamivel nagyobb mint a felét a keresztények tették ki, rajtuk kívül voltak még szunnita és síita muszlimok drúzok stb. Az arab-izraeli háborúkat követően, a Libanonba özönlő palesztin menekülteknek köszönhetően aztán a demográfiai arányok jócskán eltolódtak a muszlimok javára.

Ennek ellenére – egy még az ötvenes években lejátszott rövidebb polgárháborút leszámítva – Libanon a hetvenes évekig egész jól működött. Az egyes vallási közösségek az Alkotmányban rögzített arányban képviseltették magukat parlamentben ill. a kormányban. A gazdaság pedig nem csakhogy működött hanem virágzott. Libanon lett a Közel-Kelet „Svájca”, pénzügyi és idegenforgalmi központja. Magyarán a szaudi milliárdosok ide jártak át kurvázni, mert itt lehetett inni mint a disznó, és nagyon menő volt délelőtt síelni, délután meg a tengerben fürödni (ami azt illeti ez még most is az).  

Az 1975-ben kirobbant polgárháború történetébe nem mennék nagyon bele, az olyan bonyolult, hogy még a libanoniak sem értik. Nyilván elsősorban a keresztények meg a muszlimok között ment az osztás. Az egész valahol ott robbant ki, hogy a maronita keményvonalasok az ún. falangisták megunták, hogy Izrael hetente szétbombázza Libanont a PFSZ (Palesztin Felszabadítási Szervezet) miatt, mert az Libanonból bsztatta Izraelt. A konfliktusba aztán beszállt Szíria is, méghozzá először a keresztények oldalán (akkor éppen Szíria és a PFSZ is rosszban voltak), egy ilyen buliból persze Izrael sem maradhat ki, ők is bezúztak egészen Bejrútig. A PFSZ végül is kivonult Libanonból, utána Izrael is (csak egy déli sávot tartott megszállva), de a zúzás ment tovább. Ekkor a muszlimok már szíriai támogatással gyakták a maronitákat, ráadásul aktivizálódtak az eddig jobbára csak a szopóálarcot viselő  Bekaa völgyi  síiták is. Izrael ugyanis már csak úgy megszokásból hetente megszórta a Bekaa völgyet is bombákkal. A nyolcvanas évek elején viszont megszerveződött elsősorban iráni és szíriai támogatással a libanoni síiták gerillahadserege a Hezbollah, amely az izraeliek által megszállt Dél-Libanon felszabadítását tekintette fő céljának.

A nyolcvanas évek végén már kb. mindenki mindenki ellen harcolt. A frontvonal több mint tíz éven keresztül Bejrút kellős közepén húzódott, sikerült is szétbaszni a Közel-Kelet Párizsát úgy, hogy máig nem tért magához. Aztán 1989-ben nagy nehezen összebarkácsolták a tűzszünetet, bár Dél-Libanonban megmaradt az izraeli, az ország többi részén pedig a szíriai megszállás. A vallási közösségek közül egyik sem volt képes döntő győzelmet aratni, húsz év polgárháború után kb. ugyanott tartottak mintha el sem kezdték volna az egészet(egyedül talán a siíták erősödtek meg jelentősen korábbi pozícióikhoz képest a Hezbollah révén).Az aprócska, Dúnántúl méretű  Libanon tehát napjainkban is  a legkülönbözőbb vallási és népcsoportok tarka mozaikja.  Vannak itt már-már osztrák kisvárorosokra emlékeztető gazdag maronita hegyi falvak és nyomorult palesztin menekülttáborok, bejrúti bárokban tivornyázó szaúdi milliomos gyerekek és siíta iszlám milicisták Baalbekben...Tehát azoknak a kedves erasmusos pajtásainknak akik a közel-keleti tripből, Jordánia meg Egyiptom kedvéért éppen Libanont hagyták ki, ezúton is üzenjük: ELBASZTÁK és a közel-kelet legérdekesebb országáról maradtak le.

Na de mi menjünk csak szépen  sorjában. Miután (nem gyorsan) átjutottunk a határon és még egy tucat katonai ellenőrzőponton, megérkeztünk Bejrútba. Itt óriási szerencsével, meg egy karitatív hajlamú taxisofőr segítségével sikerült megtalálnunk a város egyetlen tényleg olcsó hosteljét (igaz az első éjszakát a terszon kellett lehúznunk, természetesen azon az éjszakán – de csak azon – még eső is esett). Bár továbbra is egyetértünk azzal, hogy Bejrút menő, azért meg kell hagyni nem az a város, amibe első látásra beleszeret az ember. Talán a tengerparti szállodasort (az ún. Corniche sétányt) és a Galamb sziklát leszámítva, nincs is olyan pontja amit nyugodt lélekkel szépnek lehetne nevezni. Persze ebben gondolom a húsz év polgárháború is közrejátszott. A belváros látképét a meglehetősen összevissza épült amerikai stílusú felhőkarcolók és az egymást alul-felül keresztező gigantikus autópályák határozzák meg. Tömegközlekedésnek nem sikerült nyomát felfedeznünk. A muszlimok lakta dél-bejrúti külvárosok pedig sokkal, de sokkal nyomorúságosabban festenek, mint akármilyen lakónegyed amit Szíriában láttunk (hiába-hiába vadkapitalizmus na...). A buli viszont, bár szintén keresni kell, ha ráakadunk meglepően komolyan pörög. Úgy alakult, hogy pont hétfő este mozdultunk ki, az utcákon alig volt mozgás, aztán egy kívülről semmitmondó helyre betoppanva egyszerre csak láncaiktól megszabadult szaúdi milliárdos csemeték között találtuk megunkat. Nekik megvan az a jó szokásuk, hogy ha új arcokkal találkoznak – pláne ha azokkal még egy lány is van – akkor, nem csak a lányt, hanem az egész társaságot meghívják egy piára...aztán mégegyre...A srácok aznap este csak nekem 4 kör felest fizettek. Jól sikerült este volt, na.

Bejrútnál már sokkal szebbek, az azt körülvevő hegyek. A maronita hegyifalvak, legalábbis Szíria után tényleg már-már osztrák kisvárorosoknak tűntek, ahol pedig még véletlenül érintetlen maradt a természet ott tényleg gyönyörű a táj. Bejrúttól nem messze van egyébként egy cseppkőbarlang is, egy nagyobbfajta park méretét pedig nem sokkal haladja meg az a „nemzeti park” ahol megmaradtak a valaha az egész Libanon hegységet beborító fennséges cédrusok. Az állandó arab lármázás után valódi gyógyír volt füleinknek a cédruserdő jótékony csendje. Már-már kezdtem magam Csontváry-Kotszka Tivadarnak érezni, de ahogy visszaértünk Bejrútba ez hamar elmúlt...

Az egész trip számomra legérdekesebb kirándulása viszont az volt amikor átkelve a Libanon hegységen látogatást tettünk Baalbekben, a Bekaa völgy és a Hezbollah fővárosában. A Libanon és az Anti-Libanon hegység között fekvő Bekaa völgy, egyébként ugyanannak a geológiai törésvonalnak a folytatása, amely a Jordán folyó völgyét, a Holt-tenger árkát és a Vörös tengert is alkotja. Baalbek egyrészt azokról a csodálatos épségben fenntmaradt római templomokról híresek, melyek állítólag még Palmyrát is lealázzák. Palmyrát ugyan nem láttuk, de a Baalbeki romok télleg ütősek. Ami még ütősebb az a Hezbollah. Röviden már ejtettünk szót a polgárháborús szerepéről. A polgárháború vége óta a Hezbollah gyakorlatilag állam az államban, erejét mutatja, hogy a libanoni hadsereg mellett, a Hezbollah máig megtarthatta önálló milicíáját (még azután is, hogy a szír hadsereg kivonult!). Azóta pedig hogy kilencven akárhányban az izraeliek kivonultak dél-libanonból, a Hezbollah és vezére Haszán Naszralláh népszerűsége popsztárokéval veteszik az egész arab világban (persze azért nem mindenhol, pl. a maronita városokban valszeg nem lesz túl nagy sikerünk ha Hezbollahos polóban mászkálunk). A Hezbollah esete azt is jól példázza, hogy Libanonban a polgárháború, meg úgy a háború egyáltalán még nagyon is benne van a kalapban.

2006-ban pl. csakis a Hezbollah, és nem a libanoni hadsereg (!) háborút provokált Izrael ellen, és azt sem mondhatjuk, hogy ezt a háborút egyértelműen elveszítették, ami az arabok Izraellel szembeni korábbi hadi sikereit tekintve elég nagy szó...2005-ben Rafik Hariri miniszterelnök meggyilkolásához nem derült ki mennyi közük lehetett, ezt a közvélemény inkább a szíriai titkosszolgálatnak tulajdonította. Hariri meggyilkolása után óriási tömegtüntetések, egy kisebbfajta forradalom tört ki. Ennek nyomán a szírek jobbnak látták gyorsan kivonulni Libanonból, mielőtt ők is Szaddam sorsára jutnak. Ekkor hosszú idő óta először ismét maronita túlsúlyú, nyugatbarát kormány alakult. Ezt persze a Hezbollah megintcsak nem hagyta sokáig szó nélkül. 2008-ban ismét majdnem kirobbantották a polgárháborút, a fegyvereseik elfoglalták Bejrút több stratégiai pontját. Mire végül is kompromisszum született, egyfajta nemzeti egységkormány alakult, amiben immáron a Hezbollah is részt vesz. Megtarthatta milíciáját és kvázi területi autonómiáját is.

Lehet, hogy a végén a Hezbollah is elkezd puhulni, Baalbekben mindenestre úgy tűnt a turizmus businessra már eléggé kezdenek ráhajtani. Az mindenestre elég tréfás volt, hogy a baalbeki romoknál az ember megrohanták a Hezbollah-szuvenír árusok: lehetett kapni itt mindent.  Hezbollah kulcstartót, Hezbollah polót, ha  Hezbollah sörnyitó is lett volna, akkor télleg berespectelem őket. Owieczka így is beruházott egy Hezbollahos zászlóra, csak a biztonság kedvéért: Végül is egy kétharmados Orbán kormány akár még iszlamista diktatúrát is bevezethet majd...

A templomok után felkerestünk még egy láthatólag iráni támogatásból felépült, belülről meglehetősen extravagáns mecsetet. Ezután Pavel javaslatára elindultunk, hogy lefényképezzük a Hezbollah főhadiszllását. A főhadiszállást végül is nem sikerült megtalálni, nemt tudom ebben a formában létezik-e egyáltalán, viszont véletlenül sikerült besétálnunk egy palesztin menekülttáborba. Még a Lonely Planet is azt ajánlja, hogy a palesztin menekülttáborokat lehetőleg kerüljük el. Hát nekünk nem sok időnk marad meggondolni a dolgot. Ahogy besétáltunk a kapun, amiről nem is vágtuk le hogy egy kapu, már is ott termett egy kalasnyikvos csávó és intett, hogy menjek oda egy asztalhoz, ahol 4 elég komor tekintetű tag cigizett. Élesben még nem fogtak rám töltött fegyvert, ehhez képest feltűnő remegés nélkül sikerült odamennem a „bizottsághoz”. Az első két kérdést „honnan jöttetek?” és „miért jöttetek be ide?” olyan hanglejtésben sikerült feltenniük, hogy azt hittem game over, itt helyben felkoncolnak minket.

Ehhez képest aztán megvendégletek egy kör mentateára, megjött a helyi PFSZ képviselő aki rövid előadást tartott a palesztin menekültek –egyébként nagyon sanyarú – helyzetéről. A végén még email cím cserére, meg facebookos taggelésre is sor került. Amugy palesztin menekülttábort libanonban, mint kiderült, csak a kormány speciális engedélyével lehet meglátogatni. A táborok egyfajta sajátos területen kívüliséget élveznek. A libanoni hadsereg, közigazgatás képviselői nincsenek jelen bennük. A palesztinok bár a tábor területét elhagyhatják, de nem rendelkeznek libanoni állampolgársággal, sőt munkát sem vállalhatnak(!). Ez azért is durva, mert az itteni ún. menekültek közül már egy sem született Palesztinában. Ők az izraeliek által elüldözött első generáció gyerekei ill. azoknak a gyerekei. Több millió ember ilyen körülmények között évtizedek óta, nemzetközi jogi vákuumban...Bár a szumpapu eddig is szigorúan politika mentes blog volt és marad, itt azért megjegyezném, hogy tényleg nagyon megrázó élmény egy ilyen találkozás. A mainstream magyar  médiában szerncsétlen palesztinok kizárólag  mint terroristák jelennek meg, közben halál normális, barátságos emberek, a libanoni síitákkal szemben még csak nem is iszlamisták... Csak éppen mindenki kibaszott velük: Izrael, a nagyhatalmak, még az arab kormányok is és abszolúte semmi perspektívájuk. Ebben a totál reménytelen és kilátástalan helyzetben  azt lehet csodálni, hogy nem radikalizálódnak még sokkal jobban...Szal a magunk részéről asszondjuk Free Palestine! Minél előbb megszületne végre, annál jobb lenne mindenkinek a környéken.

Most sajnos egy darabig nem jelentkezünk, mert szigorú PhD-s dolgozatírós periódus jön. Májusban viszont a vizsgák után remélhetőleg belefér még egy trip. Kelet-Törökország, Ararát és Van tó mindenképp. Aztán minden a szponzoráció mértékétől függ persze, de Libanon után nagyon megjött az étvágyunk Iránra, esetleg az iraki Kurdisztánra, ami Törökországból vízum nélkül látogatható és állítólag biztonságos. Szóval ha szeretnétek minél érdekesebb posztokat, utaljatok zsét Owieczkának. Vagy szerezzetek nekem hirdetőket :-)!  

                                                  Middle East Extreme Expedititon Trip 2010