Szumátrától Pápuáig

Kedves Gyerekek! No hát legutóbb valahol ott hagytuk abba, hogy  szigorú harcifosás közepette vergődtem kedves ablaktalan cipősdobozomban. Ahogy persze lenni szokott a baj nem jár egyedül. Elromlott például a laptopom is, aztán mikor megjavítattam, akkor a bankkártyámat sikerült elkeverni valahova. Drága török lakótársaink a tavasz beköszöntével egyre többet gitároznak és énekelnek, viszont egyre kevesebbet takarítanak és mosogatnak. Nem tudom ezzel összefügg-e, de pár hete a bejárat mellett döglött patkányt találtunk. A konyhában pedig élő skorpiót (nem kamu!), névszerint Rezsőt. Rezső méretre nem volt túl nagy , viszont ki merné kipróbálni milyen erős a mérge?! (végül is sikerült beterelni egy vizespohárba és kihajítani az ablakon, csak azt nem tudjuk vajon a rokonai is itt tanyáznak-e a lakásban valahol).

Na de aztán megérkezett Druszám és minden jóra fordult! Isztambulban még lezavartunk néhány partyt. A magyar lányok  remek gulyást  főztek. Mi hálából ezért nem kísértük haza a buli után Katit, aki akkor ezt úgy tűnt eléggé rossz néven vette, de azóta reméljük már ő is rájött, hogy azok nem mi voltunk hanem a pálinka.

Másnap aztán belevágtunk a NAGY KÖZEL-KELETI TRIP-be és innentől kezdve minden meglepően flottul klappolt. Isztambulból török fapados járattal Adanába repültünk. Adana egy viszonylag modern nagyváros Törökország délkeleti részén. Arról híres, hogy 2003-ban az Aegee-Adana szervezésében itt vettem részt egy fergeteges nyári egyetemen. Maga Adana már akkor is igen ronda volt, úgyhogy most sem álltunk meg nosztalgiázni, hanem egyből a buszpályaudvarra csapattunk. Mint kiderült Adanából nem megy közvetlen buszjárat Szíriába, így egy Antakyába tartó buszra szálltunk fel.

Antakya (véletlenül sem keverendő össze a török riviérán fekvő Antalyával) Törökország egy igen érdekes színfoltja. Az ország legeslegdélebbi csücskében található kb. húsz percnyire a szír határtól. Tulajdonképpen már egy arab város, 1939-ig Szíriához – pontosabban az ún. szíriai francia mandátumterülethez (gyarmathoz) tartozott. Miután a nácik lerohanták Franciaországot, a törökök sem maradtak restek gyorsan Törökországhoz csatolták a várost (amit azután a függetlenedett Szíria azóta is visszakövetel). Az ókorban szebb napokat látott egykori Antiochia egyike a Föld legősibb településeinek, a római birodalom időszakában itt volt az öt nagy keresztény patriarchátus egyike (a másik 4: Jeruzsálem, Alkexandria, Constantinopolis és Róma). A dicső múltra ma már nem sok minden emlékeztet, leszámítva egy mozaik múzeumot (ami állítólag ebben a műfajban a 2. legnagyobb a világon) ill. egy barlangot ahol állítólag maga Szt. Péter prédikált az őskeresztényeknek. Emiatt a helyet mint a világ legrégibb keresztény templomát reklámozzák, amitől azért annyira nem kell hasraesni, főleg mert Szíriában kb. minden második templomról ugyanezt mondják. Így aztán a legokosabb amit Antakyában tehet az ember, hogy gyorsan fog egy taxit és elhúz onnan.

Igen kérnémszépen taxit, mivel Szíriába rendszeres buszjáratot napjában igen ritkán –pontosabban csak egyszer, kora reggel – indítanak. A taxi viszont 4 embert potom ötven dollárért átvisz a 180 km-re található Aleppóba. Ebben ráadásul még a határátkelőhelyen való – előre nehezen kalkulálható időtartamú – átkelés is benne foglaltatik. Nem tudom, hogy csak szerencsénk volt-e, mindenestre a török-szír határon való átkelés a vártnál sokkal simábban és gyorsabban ment – sokkal gyorsabban mint például a magyar-ukrán határon való átkelés. Igaz előrelátó módon mi már Budapesten kivátlottuk – pontosabban megvásároltuk a vízumainkat. Az egyébként rendkívül barátságos szír határőr kollégák pedig azonkívül, hogy bezsebeljék a dohányt, mással láthatólag abszolút nem törődnek. Itt jegyezném meg azt is, hogy minden általunk látott szír határátkelőhelyen rendkívül olcsó ugyanakkor impozánsan széles választékot kináló duty free shopok várják az utazókat.

Na de ezzel a széles választéknak vége is. Meg a választéknak is úgy egyáltalalán. Törökországból Szíriába átmenni olyan érzés, mint anno a nyolcvanas években az ausztriai síelésből Magyarországra érkezni. Ilyenkor láthatjuk, hogy Atatürk és haverjai bizony elég alapos munkát végeztek. Törökország ma már bizony egyértelműen közelebb áll Európához, de legalábbis a Balkánhoz, mint a Közel-Kelethez. Szíria pedig nem csak egyszerűen arab ország, hanem olyan arab ország amely évtizedeken keresztül a Szovjetunió szoros szövetségese volt és amelyik a közel-keleti rezsimek közül a legkomolyabban kísérletezett a szovjet típusú szocializmussal. Hát bizony az arab ország + szocializmus kombó elég érdekes eredményre vezet. Szembesülhettünk vele, hogy a közel-keleti lepattantság és zűrzavar paradox módon kihaltsággal is párosulhat. A kisebb települések melyeken pl. Aleppóba menet keresztül hajottunk éppolyan szedett-vetettek és koszosak  voltak mint bármelyik másik arab országban.  De míg Egyiptomban vagy Marokkóban  állandóan jelen van a rendetlenséget eredményező non-stop nyüzsgés, addig Szíriában ezek a települések  teljesen kihaltak . Csupa leeresztett redőny, az utcákon egy lélek sem. Az egyébként több mint 4 millió lakosú Aleppó (arabul Haleb, Szíria legnagyobb városa) is olyan, mint Kairó szegény kistestvére. Ugyanaz a közlekedési káosz, állandó zaj ugyanakkor a Kairóban pöffeszkedő luxushotelek és bevásárlóközpontok itt teljesen hiányoztak. Ami azt illeti az egész városban nem volt egyetlen nyugati divatmárkákat kínáló üzlet, egyetlen szupermarket, de még egy működö bankautomata sem. Éjszakai életről meg ne is beszéljünk. Bár Aleppó lakosságának tetemes hányada keresztény, szórakozóhelyre halványan emlékeztető létesítménynek , bárnak nyomát sem találtuk. Az utcákon este tíz után pedig akkora a mozgás mint Kőszegen egy novemberi estén. Alkoholt árusító boltok (ún. liqueur shopok) viszont minden egyéb híreszteléssel szemben vannak, sőt az előttük kígyozó sorokból ítélve prosperálnak is.

Bulizni és shoppingolni ne Szíriába menjünk. Akit viszont ezeken kívül más is érdekel, azt egyéb téren bőségesen kárpótolja az ország. Például a magamfajta történelembuzik számára Szíria valóságos paradicsom. Aligha van még egy ilyen hely a világon ahol ilyen tömegben lennének fellelehetőek főníciai, görög, római, bizánci, arab, ókori és középkori műemlékek, templomok, romvárosok stb. És ami az igazán szenzációs nem csak romok, hanem tök épségben, egy az egyben fennmaradt középkori várak például! Vagy, hogy mást ne mondjunk, az Aleppó közepén egy meredek falú hegy tetjét koronázó elképesztően látványos középkori citadella állítólag a régészetileg kimutatható módon legrégebbi folyamatosan lakott terület jelenleg a Földön! (a citadella falai között két évvel ezelőttig valóban laktak, ekkor a hatóságok, a növekvő turistaforgalomra való tekintettel felszámolták az itteni putrikat, egy családot viszont meghagytak, csak hogy fenntartsák a hely folyamatosan lakott jellegét – kár hogy nem korábban jártunk erre, amikor még egy valódi élő közösség  élt ott, akkor még érdekesebb lehetett a hely). Aleppónak eléggé figyelmre méltó a bazárnegyede is, hasonlóan a kairói Khal el-Khalilihez totál középkori hangulatot áraszt, ha viszont alaposabban szemügyre vesszük az áruvállasztékot az bizony kissé illúzió romboló. Az esetek 90%-ban bizony nem helyi kézművesremekeket árulnak, hanem a legolcsóbb kínai gagyit. Ezt már én is csak azután konstatáltam, miután beruháztunk egy blúzra, egy palesztin  kendőre és egy karkötőre...

Aleppónak amúgy még egy magyar szempontból érdekes vonatkozása van. A már hivatkozott Bem Apó, aki a magyar szabadságharcba is lengyel importként keveredett, 1849-ben az török Birodalomba emigrált. Itt a szultán szolgálatába állt, az oszmán hadsereg tábornoka lett, sőt áttért az iszlámra is. Okulva a múlt tanulságaiból, felhagyott a szabadságharcosdival, ehelyett vérbefojtott pár arab parasztfelkelést. Állítólag Aleppóban halt meg, sokáig itt is volt eltemetve. Aztán a lengyelek hazavitték, de a sírköve még megvan valamelyik temetőbe. Bár nagy flesh lett volna lefényképezkedni vele, ennek a felkutatása nehezebb feladat lett volna, mint bikinis csajokat találni a szíriai tengerparton ...úgyhogy ettől végül is eltekintettünk. (a fenti információkért köszönet id. Szamosújvári doktornak).

Szíria nem mindig volt olyan elszigetelt és szegény ország mint napjainkban. Sőt ha az eddigiekből nem lett volna világos az ókor és középkor folyamán ez volt a Föld leggazdagabb vidéke, a világkereskedelem központja,  itt űzték a legmagasabb fokon a földművelést. Ennek mementóit csodálhattuk meg utunk következő állomásán Hama városában: itt forognak az Orontész folyón a világon egyedülálló látványosságnak számító középkori vízkiemelő kerekek, melyek saját korukban igazi technikai csúcsteljesítményt jelentettek. Hama környékén különösen nagy számban találhatóak a keresztes hadjáratok időszakából megmaradt várak. Ezek közül vagy ötöt beflesseltünk, természetesen köztük a világhíres Krak de Chevalierst is, a templomos lovagok egykori erődjét. Krak hírnevét mindenekelőtt talán annak köszönheti, hogy tényleg szinte tökéletes épségben maradt fenn. A középkori várépítészet csúcsteljesítményeként tartják számon, saját korának technikai viszonyai közepette valóban bevehetetlennek számított. Ostrommal nem is foglalták el soha, gyakorlatilag kihaltak belőle a keresztesek. Mindezt szép tudni, bár ehhez képest a várban semmiféle múzeum nem működik. Ehelyett inkább filmforgatások helyszínéül adják ki, ottjártunkkor például a vár belsejében – nem kicsit illuzióromboló módon – übergagyi egyiptomi (!)díszletek fogadtak minket. Hogy Kleopátráról mennyivel könnyebb Krakban forgatni, mint egy stúdióban ahhoz mi nem értünk...

A turistacsoportok által elözönlött Kraknál  számomra legalábbis, nagyobb élmény volt a jóval kevésbé ismert Margat citadellája. Igaz, hogy kissé romosabb mint Krak, de nagyobb és az elhelyezkedése ötcsillagos: full panoráma nyílik róla a tengerre. De nem igazán ez volt a nagy szám a margati kirándulásban. Hanem mint azt Druszám lenyomozta, Margatot éppen egy magyar (!) régészeti expedíció tárja fel a Pázmány egyetemről. A vár építését annak idején ugyanis II. András magyar király finanszírozta erdélyi ezüstbányák jövedelméből – innen a magyar vonatkozás. (II. András anyja Antiochiai Anna, aki a Mátyás templomban van eltemetve III. Bélával együtt. Margat az Antiochiai hercegség területén fekdüdt). A magyarok előtt  senki nem végzett semmifajta régészeti feltárást itt. Az expedíció vezetője, a magyar Indiana Jones, Major Balázs tanár úr, nagyon korrektül végigvezetett minket az ásatáson, megmutatta a leleteket. Aztán bevitt minket a várkápolnába, ahol mint kiderült ők fedezték fel a Szentföld legnagyobb középkori freskóját, amit most a Szépművészeti Múzeummal közösen próbálnak meg restaurálni. Balázs egy kis előadást is rögtönzött nekünk angolul a keresztes hadjáratokról – még a történeti problémák iránt nem kifejezetten érzékeny Pavel barátunk is tátott szájjal hallgatta végig. Utoljára Németh Gyuritól hallottam utoljára ilyen szintű csapatást, szóval Major Balázs mégegyszer köszönjük és respect. Tanítványaid a Pázmányon igen szerencsések!

Balázs ajánlására a turisták által még ugyancsak felfedezetlen Tartous városába és Arwad szigetére is ellátogattunk. Mostmár nem akarom a végtelenségig nyújtani ezt a posztot, de aki Szíriában jár ki nem hagyja! Van itt minden főníciai falakra épült arab erődben lévő halászfalu, meg olyan középkori katedrális amelynek a belsejében lakóházak vannak. Beszarás! Mindehhez jött még egy kis tenger kaland is, amikor áthajóztunk a szigetre, olyan hullámzás volt, hogy szó szerint nem lehetett talpon maradni a hajóban!

Damaszkuszban én már kezdtem kicsit túladagolt lenni a középkori falakból, óvárosoktól, bazilikáktól faszom...Damaszkusz egyébként tök olyan mint Aleppó csak kicsit több a turista. Ami tényleg nagy szám az az Omajjád mecset a város közepén. Jelenleg a muszlim világ egyik legfontosabb vallási központja, élő történelmi tabló. Először Baál templom volt, aztán a római időkben Jupiter templom, aztán a bizánciak alatt lett belőle Keresztelő Szent jános bazilika, aztán Omajjád mecset...Hja kérem Szíria! Amugy az óvárosban meg minden Szt. Pálról van elnevezve, mert ugye a damaszkuszi út stb.

Na jólvan már kezd túlcsordulni a kultúrális beöntés, úgyhogy még egypár szocio vonatkozású zárógondolat. Az összes általam meglátogatott ország közül, bizonyos szempontból talán Szíria nőtt leginkább a szívemhez, valami méla szomorúságot éreztem mikor végül is kiléptünk a határon. Persze azért még nem fontolgatom, hogy ide költözzek, de meg kell hagyni, annak, hogy jelenleg az ország ilyen nemzetközileg elszigetelt „latorállam”¤ van egy hatalmas előnye. Örömmel jelenthetem: SZÍRIA MÉG NEM KURVULT EL. Annak ellenére, hogy az ország zsúfolásig tömve van a világ élvonalába tartozó műemlékekkel, relatíve igen kevés a turista (pedig tulajdonképp nem egy nagy ördöngősség ide eljutni). És talán ezért, talán valamilyen más megmagyarázhatatlan okból  a szíriai emberek valami hihetetlenül kedvesek és nyitottak. Ezalatt nem azt értem, hogy mint a többi arab országban –különösen Egyiptomban -  a szuvenírárusok agresszív  hiéna módjára rabolnak rá a turistákra, és az idegesítő faszfejeket egyszerűen nem lehet levakarni – pláne nem egy szőke nőről.

Szíriában ehhez képest a helyiek tényleg jófejek. Valahogy mintha még tényleg romlatlanok lennének, a külföldit hihetelen naiv érdeklődéssel  fogadják. Ez viszont soha nem csap át agresszív tolakodásba. És ami a legszebb az egészben: bár az ország nyugati turisták számára hihetetlenül olcsó, ehhez képes a lokál arcok nem próbálnak meg túlságosan átbaszni. Amikor gyanakodtunk, utólag szinte mindig kiderült, hogy igazából korrekt árakat mondtak. Ez az ami többek között már a legkevésbé sem volt jellemző a szomszédos Libanonra. De hát az már megint egy más világ. Folyt köv.

¤ ehelyett meg már igazán kitalálhatnának valalmi más kifejezést, mert kurvára idegesítő