Hogyan jussunk el Isztambulba? A kérdés Indonézia után meglehetősen banálisnak tűnik. Épp ezért volt feletébb frusztráló, hogy míg Kuala Lumpurba Budapestről potom 89ezer ft.-ért repültünk, addig Isztambulba 100ezer alatt nem nagyon lehetett a repülő jegyet megúszni. Sajna Budapestről nem repül Isztambulba semmilyen fapados, ha korábban kezdem el a keresgélést akkor esetleg Bécsből vagy Berlinből lehetett volna vmi olcsó ajánlatot lőni (Olenka végül is Berlinből repült ki kb. 60ezerért).

Bennem azonban megfogant egy merész koncepció amely aztán hamar háttérbe szorította a repülős opciót: mennyivel olcsóbb és egyben nagyobb poén lenne ha vonattal a Balkánon keresztül jutnék el Isztambulba! Csupa olyan országon keresztül (Szerbia, Bulgária, Macedónia, Görögország) ahol még sosem jártam, ráadásul télen amikor talán még érdekesebb arcát mutatja ez a táj. És mindezt úgy, hogy majd elmondhatom a legendás Orient Expresszel utaztam (gyengébbek kedvéért: az Orient Expressz a XIX .század utolsó harmadától kezdve közlekedett Párizs és Isztambul között, többek között Bécsen és Budapesten keresztül, és a korabeli európai közvélemény szemében ez jelentette az egzotikus utazások netovábbját. Még Agatha Christie egyik dögunalmas regénye is az Orient Expresszen játszódik ha jól emlékszem).

Nno hát mint kiderült ma már nemhogy az Orient, de utódja a Transzbalkán Expressz sem közlekedik (legalábbis télen nem). Momentán tehát nem létezik közvetlen vasúti járat Budapest és Isztambul között. A MÁV nemzetközi jegyirodában – nem túl meglepő módon – még közelítően életképes átszállásos opciót sem voltak képesek ajánlani (sőt majdnem jól bezavartak az erdőbe, mondván hogy az egyetlen lehetőség Thesszalonikibe 36 óra, majd ott 12 (!) órás várakozás és újabb 12 óra Isztambulig, tehát összesen 60 órás laza kis trip J). Ehelyütt fejezném ki köszönetemet Jolánkai Péternek aki magasszintű némettudása és kifinomult ösztönei által vezetve, végül is a Deutsche Bahn honlapján ráakadt egy 33 órás opcióra Szófiai átszállással. Miután sikerült meggyőznöm a MÁV nemzetközi jegyiroda munkatársait, hogy ez a járat igen is létezik, alig három nappal az indulás előtt végre megvettem a jegyet. Este 11.-kor indulás Budapestről, másnap este átszállás Szófiában (teljesen vállalható másfél órás várakozással), és harmadnapon reggel nyolcra már Isztambulban is vagyok!

Este 11-kor már a Keleti pályaudvar is magabiztosan hozza a balkáni atmoszférát. A napközben az utasokat basztató jegyellenőr kápók eltűnnek, helyettük a csoportosan igen agresszívvé váló, tarháló csövesek bandái veszik át az uralmat a már csak a galambszar által összetartott épületben. Ha a csöveseket sikerül lerázni, már csak a vonatot kell megtalálni, ami szintén nem egyszerű feladatat, mivel ilyen késői időpontban az elektronikus kijelző tábla is aluszik…

A jegyem a szerelvénynek egy hihetetlenül lepukkant bolgár vagonjába szólt, melynek valószínűleg én voltam az egyetlen utasa. Rajtam kívül csak egy  jól megtermett bolgár kalauz utazott még, aki már a vonatra való felszálláskor adott egy kis izelítőt a jófajta balkáni taplóságból. Amikor a bőrönddel meg két hátizsákkal próbáltam felszenvedni magam a vagonba, nemhogy nem segített, hanem egyszerűen kiröhögött. Mikor viszont lehajtottam a lehajtható ágyat – amiben szintén nem segített – és az túl hangosan csapódott, még le is bszott mint a pengősmalacot. Viszont legalább hasonló eréllyel zavart el minden gyanús alakot is vagontól, akik Szerbiában meg Bulgáriában próbáltak meg  felkéredzkedni.

Néhány a vonatablakból szerzett felületes benyomás a Szerbiáról és Bulgáriáról:

·        A Balkán télen sokkal hegyesebb, sokkal havasabb és sokkal hidegebb mint Magyarország. Ez utóbbiban különösen biztos vagyok, mivel fülkémben a takarítás mellett a fűtést sem vitték túlzásba.

·        Azt, hogy a Balkánon járunk abból érzékelhető mindenekelőtt, hogy a lakosság bazinagy három vagy négyemeletes családi házakat épít, melyeket viszont a legritkább esetben fejeznek/vakolnak be. Romániához hasonlóan Szerbiában is  láthatólag konjunktúrája van a betonkolosszus ortodox katedrálisok építésének (melyeket többnyire szintén nem fejeznek be).

·        Valószínűleg Szerbia helyzete sem túl rózsás, de annak alapján amit a vonatból láttam Bulgária igen nagy szarban lehet. Szófia pályaudvara például valami hihetetlenül depresszív hangulatot áraszt, egy az egyben mintha visszarepülnénk a Todor Zsivkovi időkbe. A kommunizmus bukása óta itt valszeg csak annyi változás történt, hogy beüzemelték a világ legkisebb McDonalds-át! Nem vicc, ilyet még nem láttam. Egy eladós McDonalds büfé, ahol hamburgert nem is lehet kapni, csak vmi „toast” szendvicset meg kávét.

·        A Szófiából Isztambulba tartó vonaton már nemhogy fűtés nem volt, hanem az ablakok celluxal (ez sem vicc!) voltak „leszigetelve”. A vonatfülkénkben tehát gyakorlatilag orkán erejű jeges szél tombolt. Még szerencse, hogy a Szófia körüli hegyekből kiérve jóval enyhébbre fordult az időjárás.

Összeségében azért egyszer érdekes volt így végigvonatozni a Balkánon. De azért egy 33 órás vonatút mégiscsak egy 33 órás vonatút. A balkáni táj – különösen a városok – képe így télen meglehetősen vigasztalan volt. A hosszú utazás valszeg elég uncsi lett volna ha pl. nem írom ezt a blogot, meg nem fázom. Így aztán valódi megkönnyebbülés volt a  megérkezni a fagyos balkáni posztkommunizmusból az enyhe klímán virágzó isztambuli hiperkapitalizmusba. Folyt. Köv.