Szumátrától Pápuáig

A most következő ukrajnai útibeszámolóval régi adóságunkat törlesztjük. Már sokszor jártunk itt és végre sikerült rá időt szakítani, hogy meg is írjam. Mivel ebben a posztban, több trip tanulságait összegezzük, így most kivételesen nem a lineáris történetvezetés technikáját alkalmazzuk és nem is kronologikus sorrendben haladunk. Alapvetően az idei Lviv-Krím félsziget és a tavalyi Ogyessza-Moldova nyári egyetem élményeit kísérlem meg valahogy egybeszerkeszteni, természetesen az elmaradhatatlan szociokultúrtörténeti kitekintővel.

Nos tehát egy (pontosabban mindjárt kettő) jó ok amiért feltételnül érdemes Ukrajnába utazni:

Na de ne vágjunk a dolgok a elébe. Szóval itt van nekünk ez a baszott nagy északkeleti szomszédunk, ami mintha nem is lenne. Ausztriába ugyebár már régóta rendszeresen jár a magyar, ha másért nem hát síelni, de újabban már tankolni meg bevásárolni is. Horvátország is szinte belföld, az Adria az igazi magyar tenger nem a Balaton (pláne mióta az előbbi gyakorlatilag olcsóbb). Keletre menni azért már neccesebb, de ugye Romániában is mindenki járt már, az erdélyi részen egész biztos, sőt a székelyföld egyfajta össznemzeti zarándokhely lett. Akik nagyon bevállalósak azok pedig a Balkánra is kicsapnak, az Exit fesztivál pédául már itthon is kezd egész felkapott lenni, akik pedig még délebbre merészkednek felfedezhették, hogy Szarajevó mekkora MENŐ.

Na de kinek jut eszébe Ukrajnába menni? Kárpátaljára még esetleg, de közel sem lett olyan népszerű úticél mint a Székelyföld, és legfeljebb annyit hallhatunk róla azoktól akik ott jártak, hogy mennyire lepukkant (valóban az). A Kárpátokon túli Ukrajna viszont mintha nem is létezne, még Kurdisztánba, vagy Szíriába is nagyságrendekkel több magyar turista utazik mint ide. Ha Ukrajna kerül szóba,  idehaza az emberek 99%-a elhagyott posztapokaliptikus szocialista ipartelepeket vizionál, ahol a meddőhányók meg a rozsdás vasúti vagonok között alkoholista homelessek tántorognak illetve maffiózók kergetik egymást óriási páncélozott limuzinokban. A posztszovjet közhelyek közül az élet – ahogy az már lenni szokott – párat megerősít, jópárra alaposan rácáfol.

A szocialista ipari díszeletek például valóban erőteljesen jelen vannak, annyi különbséggel, hogy itt nem zárták be a gyárakat, tehát azok továbbra is dübörögnek -  és környezetet szennyeznek ezerrel. A kilencvenes évek maffia világa viszont már teljes egészében a múlté, szóval aki a bűnözéstől parázik azt megnyugtathatjuk, hogy kifogástalan a közbiztonság, sőt igazából Ukrajna ma már leginkább egy rendőrállam. Persze mint minden rendőrállamban, úgy itt is a legnagyobb maffia az tulajdonképpen maga a rendőrség, ezért aztán külföldi rendszámú – akár saját, akár bérelt -  autóval  nyomulni Ukrajna útjain nem tanácsos: a rendőrök tuti lemeszelnek minket és biztosra vehetjük, hogy ez esetben nagyon is nyugat-európai árszínvonalú kenőpénzzel kell kiegészítenünk, nagyon nem nyugat-európai színvonalú fizetésüket (lásd Lembergi trip vol2.).

Szvsz Ukrajnával kapcsolatban a legnagyobb szopófaktort – ami miatt tuti, hogy az ország egyhamar nem lesz népszerű úticél – a közlekedés jelenti. Mint az imént írtam kocsival nem jó ötlet menni: az utak szarok, a rendőrök korruptak, a határátkelés pedig elképesztően kurva nagy SZÍVÁS. Nem túlzás kijelenteni: új Vasfüggöny ereszkedett Európára. Akkor is így van ez, ha most épp a Vasfüggöny nyugati oldalán vagyunk. Ukrajnából visszajutni a schengeni határon át pl. még sosem sikerült négy óránál rövidebb várakozás alatt. A csepészett cigi és vodka után kutató vámosok a testüregeken kívül tényleg mindent és mindenkit nagyon alaposan átkutatnak. Ami ennél jóval érthetetlenebb, hogy ugyanilyen hosszú szopatásnak nézünk elébe akkor is, ha Magyarországról lépünk be Ukrajnába: mégis innen-oda ki akarna bármit is csempészni???

A vonat már egy nyugisabb opció, csak éppen idegörlően lassú. Budapestről-Lvivbe csak éjszakai vonat megy, a tizennégyórás útból legalább négy megintcsak a határon telik el, amikor is éjfél és hajnali öt között a vagonokat éktelen krampácsolás közepette átrakják a széles nyomtávú vágányokra. No chance for sleeping. Mindehhez még vegyük hozzá, hogy nyaranta az orosz típusú vasúti vagonokban minimum 50 fok van, mivel a légkondi csak akkor működik ha mozog a vonat, az ablakokat pedig nem lehet lehúzni (mindez pl. egy 24 órás Szevasztopol-Lviv viszonylatban nagyon kellemes).

Szóval aki Lvivnél messzebb pl. a Krímbe utazik, annak – és mostmár magamnak is – a nem túl vészes árakat kínáló ukrán Aeroszvit légitársaságot ajánlanám.

Ha viszont valahogy sikerül leküzdenünk a távolságot, akkor csupa kellemes meglepetés vár ránk. Lviv (oroszul Lvov, lengyelül Lwów, Monarchia korabeli nevén Lemberg) pl. egyből egy nagyon hangulatos hely. Tulajdonképpen egy 100%-ban lengyel város volt, melyet csak a II.vhb után csatoltak a Szovjetunióhoz. A városmagja szerecsére egy az egyben intakt maradt, gyönyőrű Monarchia korabeli ill. még korábbi reneszánsz épületekkel, és hatalmas templomokkal. Szvsz simán alázza az agyonsztárolt Krakkót. Nem nagy titok, hogy emellett Lviv Ukrajnának a leginkább nyugatias szemléletű városa. Ami azt illeti igazából az egyetlen ukrán nagyváros Ukrajnában. Az ukrán nemzetfejlődés még annál is kudarcosabb project, mint külker médiaszakosokkal politológia vizsgát iratni. Ukrajna lakosságának a hivatalos statisztikák szerint is legalább a fele orosz. Orosz többségű az egész kelet-ukrajnai iparvidék, a Fekete-tenger partvidéke a Krímmel együtt, de még a főváros Kijev is (az ukrán és az orosz nyelv állítólag tényleg különbözik egymástól, bár ez nekem nem tűnt fel, de hát én ugye még lengyelül sem tanultam meg egy szót sem...).  Ha léteznek ma egyáltalán olyanok, hogy ukránok azok valahol Lvivben és környékén tömörülnek.

Itt robbant ki ugyebár 2005-ben a  ún. narancsos forradalom, amely a nyugatbarát Juscsenko elnököt juttatta hatalomra (azóta már ismét oroszbarát, pontosabban orosz elnöke van az orsázágnak Janukovics bácsi személyében – a szerk.). Meglehetősen nagy a helyi kultusza pl. még az ún. Ukrán Nemzeti Hadseregnek, ennek az antikommunista partizánszervezetnek, mely a II. Világháború alatt párhuzamosan harcolt a Wehrmacht és a Vörös Hadsereg ellen, de leginkább zsidókat és lengyeleket gyilkolt. Van is egy vicces kocsma Lvivben, ami egy az egyben úgy van berendezve mint egy erdei partizán bázis, és csak Slava Ukraina! felkiáltással lehet bejutni. Szubjektív meglátásunk: a ukrán nemzetállam felépítésének hiábavaló projectje helyett az országot sürgősen fel kellene osztani. Kelet-Ukrajna lehetne az oroszoké, Lviv és környéke csatlakozhatna Lengyelországhoz, mi pedig csak úgy jófejségből visszakaphatnánk Kárpátalját, mégse kelljen mindig külföldre mennünk síelni.

Bár idén arrafelé nem jártunk, de itt vetném közbe, hogy Lvivből laza 12 órás vonatozással Kijevben is el lehet jutni. Aki még nem járt arra, mindenképpen iktassa be, mivel Kijev megdöbbentően impozáns város. Széles sugárutakkal, óriási középületekkel és gyönyörű aranykupolás templomokkal. A Dnyeper partján lévő Lavra barlankolostorok pl. mindenképp kihagyhatatlanok, vagy egy tucat gyönyörű ortodox templom van itt egy kupacban, a templomok alatt lévő barlangokban pedig ott figyelnek a szerzetesek múmiái. De a Lavra melletti alumínium borítású II. vhb.-s emlékmű sem piskóta:

Na jólvan az igazi partyarcok azonban nyáron nem Kijevben mennek, hanem a zseniális Krím félszigetre. Erről szól majd a következő fejezet.