Mumbai/Bombay: Mint az előző postból talán kiderült Mumbai nem a földkerekség legszívderítőbb nagyvárosa. Ami nem jelenti azt, hogy bármilyen vonatkozásban is érdektelen volna. Távolról sem az, sőt ami azt illeti Bombayban a lepukkantság és nyomor sok helyen olyan szintet ér el, hogy az már önmagában látványosság számba megy. Egyes utazási irodák pl. programszerűen szerveznek tripeket a Dharavi slum-ba, mely állítólag egész Ázsia legnagyobb bádogvárosa (itt játszódik a Slumdog Millionaire is). A hely amúgy annyira nem vészes.Mi nem szervezett túrával, csak úgy privátban, taxival mentünk el, sőt még gyalogosan is sétálgattunk. Ennek ellenére nem faltak fel minket, sőt ahhoz képest amire számíttotunk ez a városrész egész rendezett képet mutat. Bár a házak tényleg hullámlemezekből vannak összetákolva, működnek itt boltok, műhelyek , kajáldák. A legérdekesebb része az egésznek a Mahalaksmi Dobi Ghat a mosónegyed. A slum házaiban nincs ugyebár folyóvíz, így a helyiek ide járnak mosni és fürdeni. Egy vasúti hídról rálátni az egészre, madártávlaból élőben elég ütősen fest a dolog. Aki még ennél is autentikusabb élményre vágyik látogassa meg a piroslámpás negyedet (a lekoszlott ódúk előtt kuksoló gyerekprostik, garantáltan elveszik a kedvet jó időre bármiféle prostitúciótól. Bár jobb is: a legtöbb AIDS fertőzőtt ma már állítólag Indiában él.). Aki pedig vacsorázni sem szeretne, az sétálgasson estefelé a Haji Ali mecset környékén. A mecset amúgy Bombay kevés értékelhető épülete közé tartozik, egy tengeröböl közepén, egy aprócska szigetre épült. A szigetre vezető hidat viszont naplamente táján szabályosan ellepik a leprás koldusok. Még napokkal később is be voltam készülve  attól a szemhéjak és ajkak nélküli fickótól, aki szabályszerűen arcunkba nyomta a kézcsonkjait és végül csak 5 dollárral sikerült lerázni.

 

 

Bombay belvárosának utcái amúgy éjszaka nincsenek igazán meggyőzően kivilágítva. A sötétnek valamint a gyarmati korszakból visszamaradt, általában teljesen lepukkant neogótikus épületeknek köszönhetően a koloniális negyednek enyhén horrofilmes hangulata van. A gyarmati építészet emlékei közül egyértelműen kiemelkedik a kikötőnél lévő, Bombay szimbólumának számító Gateway of India, valamint egész Ázsia legnagyobb vasútállomása az egykori Victoria Station (ma Chatrapati Shivaji pályaudvar). A pályaudvart ugyanakkor - valamikor a kilencvenes évek közepén - keresztelték át, mint magát a várost. Az ekkor a önkormányzati választásokat megnyerő vallási fundamentalista hindu párt, ezzel is ki akarta fejezni a szakítást a gyarmati örökséggel. A bombayi öbölben fekvő Elephanta sziget ősi hindu szikaltemplomairól híres. Mondjuk hajókirándulásnak aranyos, de azért a sziklatemlpomok – pláne összevetve a később látottakkal – eléggé soványak.

Bombay legújabb keletű látványosságai a decemberi terrortámadások helyszínei. Az összes taxisofőr lelkesen mutogatja hány ember nyírtak ki a Victoria pályaudvarnál, a Leopold Cafénál, vagy a Taj Mahal hotelnél (melynek régi épülete azóta is zárva tart). Egész Mumbai legérdekesebb „turista attrakcióját” a szó szoros értelmében nem is lehet látni. A város leggazdagabb lakói az. ún. párszik a zoroasztriánus perzsa ősvallás követői, akinek az ősei még valamikor a középkorban menekültek az iszlám hódítása elől Iránból Indiába. A brit gyarmati időkben, a szikhekkel (azok a turbános fickók) együtt ők alkották a gazdasági elitet, a mumbai „Rózsadomb” a Malabar Hill lakói ma is elsősorban párszi családok. A párszik vallásának legfőbb specifikuma: temetkezésük. Mivel a tüzet és földet is szentként tisztelik, ezért a halottakat nem temetik el, és nem is hamvasztják, mint a hinduk. Ehelyett a holttesteket, az erre szolgáló speciális építményekben az ún. Hallgatás Tornyaiban helyezik el, ahol dögevő madarak rágják le azokat. Mumbaiban a hallgatás tornyai a Malabar Hill tetején – tehát a legelegánsabb városnegyed kellős közepén – találhatóak. Aki nem tudja mit keressen igazából le sem vágja miről van szó: kivülről csak egy fallal körülkerített erdős területet lehet látni, maguk a tornyok a falon kivülről nem is látszanak. Az egyetlen ami gyanús lehet, hogy a „park” felett vajon miért kering károgó varjak valóságos fekete fellege? A terület szigorúan le van zárva a látogatók elől, de amikor ott jártunk egy kapu éppen nyitva volt…sajnos két lépés után lekapcsoltak minket a biztonsági őrök. Így aztán nem is láttunk az ojjektumból többet mint a falon kivülről, de mivel valamivel naplemente után jártunk ott, a feeling a sötét fákkal és a károgó varjakkal így is százszázalékosan horrorfilmes volt. Aki Bombayban jár, ne hagyja ki, hátha több szerencsével jár mint miJ!

 

 

Nasik: Ez a kisváros Bombaytől kb. három órányi vonatútra, a Godavari folyó partjánál fekszik. Innen nem messze van a Godavari forrása, ami fontos hindu zarándokhely. Érdekes módon rajunk kívül itt egyáltalán nem voltak turisták, úgyhogy kultúrantropológiai szempontból sem elhanyagolható élmény volt együtt felnyomulni a sziklafal tövében fekvő forrásig, a többnyire idős, fogatlan, falusi zarándokokkal. Maga Nasik is egész hangulatos városka, közepén a folyóval, fürdőmedencékkel és színesre pingált templomokkal. Ekkor még az indiaiak sem mentek teljes mértékben az idegeinkre, így élveztük, hogy mint egyetlen külföldiek, mi voltunk a városka sztárjai, mindenki integetett nekünk és mosolygott ránk.

 

 

Aurangabad: Az amúgy muszlim többségű város kimondottan ronda és nincs benne semmilyen látnivaló, a környékén viszont egy csomó nevezetesség található. Közvetlenül a város határában áll pl. a Bibi-ka-Makbara, Aurangzeb mogul császár feleségének a mauzóleuma, ami egész hasonlít a Taj Mahalra csak valamivel kisebb annál. A fényképeken a hátunk mögött az tehát NEM a Taj Mahal. A várostól nem messze esik Daulatabad erődje, ahonnan szuper kilátás nyílik a környékre, a szikla tetején lévő fellegvárba pedig egy denevérekkel teli barlangon át lehet feljutni, ahol a vezetők fáklyával világítanak. Aurangabad tágabb értelemben vett környékének fő attrakcióját azonban Ellora és Ajanta barlangtemplomai képezik. Ellorában nem is egyszerűen barlangokról van szó. A híres Kailásza templom a világ legnagyobb ún. monolit a sziklából egy tömbben kivájt épülete. Állítólag nagyobb mint az athéni Partheon és tényleg lélegzetelállító látványt nyújt. Nemtom nem-e itt forgatták az Indiana Jones és a Végzet templomát, mindenestre az biztos, hogy itt kellett volna…Ajanta buddhista barlangtemplomai, bár művészettörténeti szempontból szintén biztos nagyon jelentősek, azért kevésbé lenyűgözőek. Ajanta környékén viszont szebb a táj. A barlangok egy kanyonszerű folyóvölgy kanyarulatában fekszenek, a völgy végében még egy vízesés is van, igaz ottjárttunkor épp ki volt száradva.

 

 

Hyderabad: Hyderabadot elsősorban praktikus szempontok alapján iktattuk be úticéljaink közé. Aurangabadból Hampiba a legegyszerűbben Hyderabadon keresztül lehet eljutni vonattal. Ráadásul egyedül itt sikerült Olenkának leszerveznie egy hospitality clubos, ingyenszállást egy idősebb házaspárnál. Szó mi szó, Hyderabad alapvetően tényleg baromi ronda nagyváros, a közlekedése ha még lehet Mumbaiénál is súlyosabb. Indiai útitervünk szellemi atyja- azaz jómagam – által vétett kevés hiba egyikeként tartom számon, hogy Hyderabdra végül három teljes napunk jutott, míg Hampira csak kettő. Ennek ellenére azért Hyderabad meglátogatása sem volt tanulságok nélküli. Egyrészt itt is van egy csúcsszuper középkori erőd a Golconda. (Aki rá van kattanva a középkori várakra, annak India különben is a mennyország. Hihetetlen sok teljes épségben megmaradt óriási középkori erődjük van, melyek bármelyike sokkal nagyobb mint a legnagyobb várak Európában. Bástyák, felvonóhidak, tüskékkel kivert kapuk, minden ami kell). Másrészt Hyderabadnak van az általunk meglátogatott indiai városok közül a legdurvább muszlim óvárosa. Az itteniek láthatólag teljes mértékben a tálib irányvonalat követik, pl. máshol nem találkoztunk olyannak, hogy az éttermekbe nem engedik egy helyiségben leülni a nőket és férfiakat (pontosabban mindenhol van egy ún. general részleg, ahol csak férfiák ülhetnek, valamint egy rendszerint eldugott, hátsó szoba a family részleg, ahova nők is beülhetnek, de csak ha férfi kísérővel érkeznek). Egy ilyen helyen ettük, amúgy életünkben a legjobb kebabot, darált birkahúsból és a helyi kemencében sütött friss kenyérrel (aki erre jár ki ne hagyja, a Char Minartól elindulva, a bazár főutcáján a második utca balra)

 

 

Hampi: Ha az indonéziai helyszíneket is beleszámítjuk, akkor is ki merem jelenteni, hogy egész utazásunk csúcspontja Hampi volt. Amit hasllotunk róla abbl csak a jó volt igaz. Itt terült el valaha az utolsó jelentős hindu birodalom a Vidzsajanaggar állam fővárosa valamikor 14-15. században, amíg a mogulok meg nem hódították. Az egykori birodalmi központ romjai egyébként egy Budapestnél nagyobb területen vannak szétszórva, van köztük egy pár tényleg nagyon szép épület. Hampi mégsem ettől a legnagyobb szám, hanem elsősorban a táj miatt. Bármerre is járjunk Hampi környékén mindenhol elképesztő eróziós sziklaformációkat találunk, a hegyek mintha óriási kavicsok lennének. Hihetetlen hangulata van a helynek, mintha nem is a Föld nevű bolygón járnánk. Egy robogóval kiválóan be lehet barangolni a környéket , induljunk el akármelyik irányba, tuti hogy útunkba akad egy óriás kavicshegy, a tetején egy sziklatemlpomal, vagy egy falu, ahol a házak egykori ősi paloták köveiből épültek. Hampiban szerintem simán el lehet tölteni két hetet is, az egyetlen negatívum az volt, hogy nekünk csak két napunk jutott rá…

 

 

Goa: Szigorú indiai menetrendünk végén, nagyon jól jött pár napi relaxálás Goán. Goa azontúl, hogy India elsőszámú beach övezete két dologról ismert ugyebár. Egyrészt itt ért partot Vasco da Gama miután megkerülte Afrikát és Goa innentől kezdve portugál fennhatóság alatt álló enklávé maradt egészen 1967-ig. Ennek köszönhetően Goa – mely india legkisebb állama – lakossága ma is túlnyomórészt római katolikus és egész Goa tele van a portugál időkből megmaradt mediterrán stílusú katedrálisokkal. Mint turisztikai célpont Goa a hetvenes évektől kezdve jött divatba, elsősorban az ide özönlő nyugati hippiknek köszönhetően. Goán a partylife a ’90-es évek techno korszakában pörgött csúcson. Az egykori dicső múltnak ma már jobbárara csak díszletei vannak meg: a hippiket javarészt kiszorították a középosztálybeli családok, és bár a legtöbb helyen még a trances vonalat erőltetik, a bulizás Goán alapvetően behalt. A fiatalok között sem a nyugatiak, hanem az izraeliek és számomra némileg meglepő módon az oroszok voltak túlnyomó többségben. Az éttermek mindenhol „israel” vagy rosszabb esetben „isreal” menüt kínálnak, a cirill betűs feliratok száma, pedig már erősen megközelíti az angol nyelvűekét. Maga a tengerpart, azért valljuk be, nem veszi fel a versenyt az indonéziai korallszigetekkel, a víz sehol nem volt kristálytiszta, snorkellezni sem lehetett. A hangulatot viszont határozottan feldobják a szent tehenek, akik nappal szabályszerűen lejönnek beachelni a partra.

 

 

Egy indiai utazás kapcsán még két dologról feltétlenül meg kell emlékezni. Vonat: Indiában a vasút nem egyszerű közlekedési eszköz, hanem fontosságában semmi máshoz nem mérhető nemzeti intézmény. Még a gyarmatosító briteknek köszönhetően az indiai vasúthálózat jól kiépített, lefedi az egész országot. A vonatok pontosan járnak, és a híresztelésekkel ellentétben jegyet is minden probléma nélkül lehet rájuk venni (az „alapnak” számító légkondi nélküli ülő vagy fekvőhelyes másodosztály is teljesen elfogadható). A vonatjegyek ráadásul megdöbbentően és érthetetlenül olcsóak. Indonéziában pl. a 8 órás Jakarta-Yogya vonatjegy legalább kétszer annyiba került mint egy éjszaka egy átlagos hostelben. Indiában ezzel szemben az amúgy sem túl vészes szobaáraknak a töredékébe kerültek a vonatjegyek (pl. egy kb. 12 órányi vonatút ára olyan 3 euró körül mozgott). Nem csoda a lakosság apraja-nagyja vonattal utazik, a vonat így a szociális élet fő színtere is egyben. Az utasok lelkesen ismerkednek, kártyáznak, zabálnak. Ami már kevésbé szórakoztató, hogy folyamatosan óbégató kaja és teaárusok mászkálnak fel-alá a vagonokban, akiktől szinte lehetetlen elaludni.

 

 

Kaja: India másik nagy erőssége. Az indonéz konyhán finoman szólva… khmm…azért lehetne javítani. Bár a vége felé már bizonyos fogásokra pl. a földimogyoró szószos satayra már kimondottan rá voltunk kattanva, azért a rizsdiéta megtette hatását, kint tartózkodásunk alatt több mint 15(!) kilót fogytam. Ezt azért Indiában szerencsére elkezdtem visszaszedni. A rizs amúgy különösen Dél-Indiában szintén meghatározó alkotóeleme a kajáknak, de azért itt ismernek más fogásokat is. Sütnek pl. kenyeret (ami Indonéziában teljesen ismeretlen), méghozzá a jobb helyeken általában frissen, saját kemencében. Indiában a kenyérnek egyébként csomó fajtája van: a legegyszerűbb pitatészta szerű csapatitól kezdve, a szárazabb rotin keresztül, a szerintem legfinomabb óriási lepényszerű nan kenyérig. A kenyér mellé mindig felszolgálnak többfajta curryt (a curry végül is gyűjtőfogalom, az egyszerűség kedvéért mondjuk azt, hogy különféle fűszeres mártásokat értenek alatta). A hindu területeken a hús általában nem nagyon játszik be semmilyen szinten. Azt, hogy Indiában azért mégis tudnak a főzés terén valamit, mi sem bizonyítja jobban, hogy nekem mint fanatikus húsevőnek, még így hús nélkül is ízlettek a kaják. Persze, ha hús van, az még Indiában is jobb. Mi az, hogy jobb?! A csirkéből és birkahúsból készült tandoori ill. tikka elnevezésű kebabok fűszerezése egyszerűen frenetikus. A legjobb kebabokat amúgy általában a legdurvább tálib kajáldákban lehet enni. A fűszeres húsokat pedig a világ legfinomabb desszertjével a lassi című joghurtitallal célszerű leöblíteni. A lassi megintcsak gyűjtőfogalom az egyszerű édes lassik mellett vannak ízesített verziók is (a leggyakoribb a mangó ill. a banán). Profibb helyeken egy gombóc vanília vagy eper fagyit is raknak a lassiba. Létezik egyébként sós lassi is, ezt Törökországot megjárt kedves pajtásaim ayran néven ismerhetik.