Miután megjártuk Florest és Sumba törzsi falvait,  Jakarta egyik közepesen lepukkant bádogvárosában is laktunk jó darabig és még Srí Lankán is átcsúsztunk a katonai ellenőrzőpontokon úgy gondoltuk azért Ázsia olyan túl nagy meglepetésekkel már nem szolgálhat. Eme önelégültségünk egészen addig tartott ameddig ki nem léptünk Bombayben…bocsánat Mumbaiban a reptéri terminálból, és egy kb. 1948-as évjáratú taxival a belváros felé vettük az irányt….Khmm…izé…no hát annyit tudnék mondani, hogy aki korábban még soha nem utazott Európán kívül, az ne pont Indiával kezdje.

Megérkezésünkkor Mumbai a szürkés hajnali derengésben valami egészen megdöbbentő képet mutatott, kb. mintha az apokalipiszis után lennénk, amikor is egy zombivírus kiirtotta az emberiséget és összeomlott a civilizáció. Az épületek olyanok mintha a legsötétebb Ceaucescu korszak Romániájának egy agyonszennyezett iparvárosában járnánk, minden fal szürke és fekete, minden fémtárgyat szétmart a rozsda. Az utakon pedig mintha élőhalottak bolyonganának, ekkor kezdtek ébredezni és a szemétkupacokon gyújtott tüzek köré gyülekezni, az utcán lakó páriák. Az összkép mint megtapasztaltuk nappal sem volt sokkal megnyugtatóbb. Kairó borzasztó zűrös és koszos, de vannak olyan részei is a városnak ahol mintha az Ezeregyéjszaka meséiben járnánk. Még az amúgy reménytelenül ronda és sivár Jakartában is van legalább egy reprezentatív és elegáns sugárút. Mumbainak ezzel szemben nincs – vagy legalábbis mi nem láttuk olyan részét melyre egyértelműen azt lehetne mondani, hogy elegáns, tiszta stb. Itt a rohadás és az évszázados retkesség mindent áthat és mindenhol felüti a fejét. Annál, hogy szépen felújított felújított épületet találjunk, már csak egy lehetetlenebb project van Mumbaiban: 20 métert sétálni az utcán úgy, hogy ne kelljen átlépnünk vagy kikerülnünk egy:

a). koszos, kéregető utcagyereket

b). nyomorék/leprás koldust

c). szimpla kéregető csövest

Ebből talán egyedül a csöves nem pontos meghatározás: Indiában ugyanis nem olyasfajta hajléktalanokat találni mint nálunk. Itt komplett családok élnek (mosogatnak, főznek, kajálnak és szarnak) az utcán.  Aki itt egy bádogváros (slum) lakója az már viszonylag szerencsésnek mondhatja magát. Azokhoz a családokhoz viszonyítva legalábbis mindenképp akiknek a „háza” egy falba vert vaskampó, vagy egy földe szúrt bot, amire a ruháikat és batyujukat aggatják. A vicc az egészben, hogy ezzel együtt India és Mumbai tényleg fejlődik. Taxisofőreink információi szerint például a város pár éve még sokkal koszosabb volt (ezt elég nehéz elképzelni), az pedig szemmel látható, hogy már Mumbaiban is beindult a nagy ázsiai felhőkarcoló építési láz – igaz itt nem a hongkongi üveg-acél iskolát követik mint pl. Jakartában vagy Szingapúrban, hanem inkább az orosz-neosztálinista stílusú toronyházak a menők. Az indiai gazdasági fejlődésnek és valamiféle új középosztály kiformálódásának árulkodó jele, hogy Indiában már nagyban pörög a belföldi turizmus. Indonéziában szinte csak külföldi turistával lehet találkozni, még a Borobudurnál sincsenek indonéz csoportok. Ezzel szemben India turistalátványosságai néha már-már szinte élvezhetetlenek a belföldi turistacsoportok mindent ellepő tömege miatt. Az indiaik számára ráadásul egy szőke európai nő láthatólag sokkal nagyobb attrakció bármilyen műemléknél: akárhová is mentünk az országban, tuti nem telhetett öt perc el anélkül, hogy egy család vagy egy iskoláscsoport ne akart volna csoportképet készíteni velünk (pontosabban Olenkával). Aurangabadnál a „Dekkán Taj Mahaljától”például egészen konkrétan el kellett menekülnünk egy minket üldöző középiskolás osztály elől. Az indonézek is teljesen rá vannak kattanva az európai nőkre, de ők azért ezzel együtt sokkal udvasriasabbak, sőt kissé félénkek is. Az indiaiakban ilyen szempontból semmilyen gátlás nincsen, úgyhogy csak egy jótanács hölgy olvasóimnak: Indiában nőként egyedül eszünkbe ne jusson utazgatni!!!

A legjobb az egészben, hogy a dolog fordítva nem működik: a helyiek korántsem veszik jó néven ha mondjuk a színes szárit viselő lányokat fotózzuk. India általánosságban is egy rendkívül konzervatív, befelé forduló civilizáció. Az indiai muszlimok például nagyságrendekkel hardcorebbak mint indonéziai vagy akár egyiptomi társaik. Az öltözködésben is egyértelműen a tálib irányvonala követik (nők: csador, faszik: fehér pizsama kis sapkával vagy turbánnal, körszakáll), vagy amire Egyiptomban sem volt példa: Hyderabad muszlim óvárosában pl. az éttermekben a nők és férfiak csak külön terembe ülhetnek. Amikor nők jogairól esik szó napjainkban, akkor elsősorban az iszlám országokat szokás baszogatni – nem is alaptalanul: kevés nagyobb szopás lehet annál, mint hogy mondjuk Kairóban a 40 fokos hőségben tetőtöl-talpig egy fekete lepelbe burkoltan kell közlekednünk a tűző napon. Arról viszont már kevesebb szó esik, hogy a hinduknál – leszámítva, hogy ott a nem kell elfüggönyözniük magukat – a nők helyzete még sokkal kiszolgáltatottabb mint az araboknál. Indiában – mint azt amúgy nyelveket beszélő, külföldre is rendszeresen utazó, középosztálybeli vendéglátóink is megerősítették – még mindig teljesen rendhagyó dolognak számít a szabad párválasztás. Még a felsőbb, művelt társadalmi rétegek soraiban is az a gyakorlat, hogy a szülők szervezik meg gyerekeik házasságát, különös tekintettel arra, hogy azonos kasztba tartozzanak. Az esküvő után a feleség, lényegében férje családjának rabszolgája: gyakori eset, hogy ha nincsenek megelégedve a fiatal asszonnyal egyszerűen kinyírják, leöntik sósavval, vagy benzint locsolnak rá és felgyújtják. Még egy jótanács hölgy olvasómnak: eszünkbe ne jusson Indiába férjhez menni!!!

Mindazon térségek közül, ahol megfordultunk, az indiai kultúra tűnik amúgy is a leginkább rezisztensnek a globalizációs trendekkel szemben. Mutassunk plédául még egy országot manapság, ahol egyáltalán nem népszerű a foci és nem ismerik Ronaldinho nevét (az indiai szubkontinens sportja ehelyett az angolok által meghonosított krikett). India az egyetlen ország ahol nem láttunk, Britney Spearses vagy amerikai feka repperes pólokat sem. Úgy tűnt az itteniek számára teljesen ismeretlenek a nemzetközi popsztárok, sőt nem menő a hip-hop sem! Az indiaiak kizárólag indiai popzenét hallgatnak és indiai filmeket néznek. A desing pedig befagyott valahol legkésőbb a hetvenes évek környékén. pl. a kocsik és motorok többsége mintha a 50’es, 60’as évekből maradt volna vissza. A férfiak és nők öltözködése is maximálisan tradicionális. Még a szerencsétlen fejkendős lomboki kiscsajok is igyekeztek egypár olcsó nyugati stílusú felsőt vagy cipőt beújítani. Ezzel szemben Indiában a nők kilencven százaléka a tradicionális száriban nyomul.

Mindent összevetve, aligha van a világnak még egy térsége, amelyik kultúrálisan ennyire egyedi és különálló lenne. Lehet, hogy Indonézia messzebb van Európától, India mégis távolabb áll, mindentől ami amúgy a modern világban megszokott…folyt. köv.