Szumátrától Pápuáig

Indonézia szigetei közül korántsem Jáva a legnagyobb területű, a történelem során mégis jobbára ez a sziget töltötte be a gazdasági és kultúrális centrum szerepét az indonéz szigetvilágban. Köszönhető ez annak, hogy a többi nagyobb szigettel összevetve, talán még Jáván a legkevésbé extrémek az éghajlati és domborzati viszonyok, azaz ez a vidék a leginkább alkalmas például a…na mire? Hát persze hogy a rizstermesztésre. Jáva ezenkívül mindig is jelentősen profitált abból, hogy fontos állomása az Indiát és Kínát összekötő stratégiai fontosságú kereskedelmi útvonalnak. Kínával és a kínaiakkal Indonézia viszonya mind a mai napig mélyen ellenséges, a meghatározó civilizációs hatások sokkal inkább India felől érték ezt a régiót.

Jáván a hindu-buddhista civilizáció kb. az i.sz. 9.-10. században érte virágkorát a Majapahit dinasztia uralma alatt. A Majapahit birodalomnak sikerült szorosabb-lazább ellenőrzése alá vonnia csaknem az egész mai Indonézia területét, Pápua kivételével. A mai indonéz társadalom számára kissé skizofrén tudatállapotot okoz, hogy egy magát napjainkban hangsúlyosan muszlimként meghatározó ország, történelmének fénykorát egy hindu-buddhista birodalom idején élte. Amúgy az iszlám is Indiából kiindulva, elsősorban kereskedők közvetítése révén, tehát békésen terjedt el az indonéz szigetvilágban a 14.-15. században. Dacára annak, hogy az iszlám nem erőszakos hódítással érkezett meg Indonéziába, a hindu-buddhista korszaknak tulajdonképpen meglepően kevés emléke maradt meg az országban. Ami még fellelhető azt elsősorban közép és kelet Jáván, Yogyakarta városának környékén találhatja meg a kedves érdeklődő turista (na meg persze Balin, de az már egy másik történet).

Yogya- ahogy mindenki nevezi – a legkellemesebb és legélhetőbb indonéz nagyváros hírében áll. Eddigi tapasztalataink alapján, az efféle jelzőket indonéz városok vonatkozásában erős fenntartásokkal kezeltük, de kiderült, hogy ez alkalommal indokolatlan volt a bizalmatlanság. Yogya valóban meglepően kellemes „városkának” bizonyult. A „városkának” állítólag egyébként kétmillió lakosa van, de ezt valahogy egyáltalán nem érzékelhető. A belvárosnak is amolyan kisvárosi hangulata van, egyáltalán nincsenek magas tornyházak, a gyarmati korszakból megmaradt épületeket viszont szépen karbantartják, van egy-két gondozott park is. A város tömegközlekedése indonéz viszonylatban kiemelkedően jónak mondható – azaz egyáltalán létezik. A matarami lovaskocsik és a jakartai bajayok itteni megfelelői a háromkerekű biciklis riksák, a  motoros bajayokhoz képest üditő csendben suhannak. Itt is vannak korridor buszok, ezekkel azonban itt még viszonlyag ésszerű idő alatt el lehet jutni a város egyik részéből a másikba.

Talán nem köztudott, hogy Yogyának mind a mai napig van saját uralkodója a yogyai szultán. 1949-ben amikor Indonézia felszabadult a holland gyarmati uralom alól, az ország – túlnyomórészt kommunista szimpatizáns -  új vezetői, megfosztották hatalmuktól a helyi rádzsákat és szultánokat, mondván ,hogy azok formális uralmuk meghagyásáért cserébe kollaboráltak a gyarmatosítókkal. Ez így is volt, kivéve a yogyai szultánt aki kezdettől fogva az egyik fő pártfogója volt az indonéz nemzeti felszabadító mozgalomnak. Hálából, a függetlenség elnyerése után, a yogyai régió jelentős autónómiát kapott, a szultán pedig a város vezetője maradhatott, megtartva palotáját és udvartartását. Yogyában a mostani szultán is roppant népszerű és köztiszteletben álló személyiség, a városban járva az ember mindenhol a „Sultan for Indonesia” monarchista mozgalom transzparenseibe ütközik. Ennek kapcsán kissé OFF jegyezném le, gyakorló politológusként tett megfigyelésemet, miszerint Indonéziában a pártpoltikai aktivitás hihetetlen mértékű. Járjunk akár Mataramban, akár Yogyában, akár a jakartai nyomornegyedekben akár a legutolsó sáros faluban, minden házat a pártok lobogói diszítenek. Jakartában a zászlók alapján egyből meg lehet mondani melyik negyed melyik pártra szavaz. Állítólag nemsokára parlamenti választások lesznek, úgyhogy nem tudom mindig ennyire súlyos-e a helyzet, mindenestre nagyon úgy tűnik, hogy az ecceri indonéz ember számára a mecsetbe járás és a motoron száguldozás mellett a pártpolitizálás a harmadik fő szabadidős tevékenység ON

A szultáni palota látogatható része őszintén szólva kissé szegényesnek tűnik, két poros udvar, meg egy hintó gyűjtemény, hintók helyett a hintókról készült fényképekkel. A szultán úgy látszik a múzeum helyett inkább a saját hálószobájára költ. Ennél már jóval érdekesebb a vízipalota. Az egyik szultán emelte valamikor még jó régen, aztán állítólag romba döntötte egy földrengés. Napjainkban egy kisebb része restaurálva van, egész szép tisztavízű medencékkel és szökőkutakkal. A jóval nagyobb romos rész  még érdekesebb, ide ugyanis építkezni kezdtek a város kevésbé tehetős lakói és még ma is jól látható, hogy a téglából és hullámpalából összetákolt lakóházak az egykori medencékben és fürdőpavilonok között állnak.

Yogyában  a fő attrakció ezzel együtt persze mégsem a szultán, hanem az, hogy a város közelében található Indonézia alighanem két legtöbbet fotózott építménye, a hindu-buddhista örökség két nagyszerű mementója: a Prambanani hindu templomegyüttes és a Borobudur a világ legnagyobb buddhista sztúpája. Vannak olyan épületek, melyeket ugyan sokszor láthatunk fényképen, aztán élőben mégis nagyot ütnek. A Prambanani templomokkal és a Borobudurral is ez a helyzet. Az előbbieket sajnos 2006-ban jelentősen megrongálta egy földrengés, így pont a középső torony felállványozva látható, ez mégis alig von le valamit az összhatásból. A Borobudurt pedig sikerült szakadó esőben megtekintenünk – ha még nem mondtam volna megkezdődött az esős évszak – így aztán szarrá áztunk, viszont legalább mi voltunk az egyetlen turisták, az amúgy zsúfolt helyen. A gomolygó köd és esőfelhők pedig remekül passzoltak az építmény kétségkívül misztikus hangulatához. A Borobudur kapcsán emlékezzünk meg röviden Sir Thomas Raffles-ről is. Miután a Majapahit birodalom széthullott a Borobudurt több évszázadra betemette a dzsungel. Raffles ásta ki és restaurálta elsőként valamikor a XIX. század elején.  Aki Délkelet-Ázsiában utazik, előbb-utóbb bele kell ütközzön a nevébe. A fickó volt Batávia angol kormányzója a napóleoni háborúk idején, amikor is az angolok elfoglalták Jávát egy rövid időre a francia csatlóssá vált hollandoktól. Raffles alapította mellesleg Szingapúrt is, valamint természetbúvárként is jeleskedett. Ő fedezte fel például Szumátrán a Föld legnagyobb virágát a Rafflesiát, mely leginkább egy óriási pöffeteg gombára hasonlít. Érdekessége, hogy a rothadó hús szagát árasztja, mivel döglegyekkel porozza be magát.

Yogyát, a szultán, Prambanan és a Borobudur mellett még két dolog miatt ajánlom figyelmébe a jelenlegi és leendő darmasiswásoknak. Egyrészt igazi egyetemváros, pezsgő kulturális élettel. Indonézia legjobb egyetemei Yogyában működnek, ennek köszönhetően a városban rengeteg a fiatal. Láthatóan sokkal nyugatiasabbak és liberálisabbak a matarami diákoknál, itt pl. az egyetemista csajokon elvétve látni csak fejkendőt. Ami pedig igazán felüdítő: a külföldieket látva sem kapnak „Hello Misterezés” rohamot. Legalább 30-40 darmasiswás diák is tanul a városban – ehelyütt mégegyszer külön köszönetünk Dórinak és Attilának a szállásért. Esténként összejönnek, söröznek, buliznak – a matarami száműzetés feeling után szinte alig hihető…Yogya a tradicionális indonéz művészetek központjának is számít. Bevallom ezt az oldalát a város kínálta örömöknek személy szerint én nem értékeltem annyira. Azért a rend kedvéért egyik este mi is elmentünk egy hamisítatlan jávai wayang kulit (tradicionális árnyjáték) előadásra: nagy sansszal bealudtam volna rajta, ha nem kiséri dobhártyarepesztő zene és csattogás. A mérhetetlen kultúra, ahogy ez már lenni szokott elég sok különc művészlelket is vonz a városba. Az itt tanuló darmasiswások között pl. van egy már legalább negyvenéves argentin csóka, aki állítólag már 3 éve van itt Indonéziában, úgy hogy nem beszél egy szót sem angolul, sem indonézül. Rajta is jócskán túltett személyes kedvencünk Pierro, aki Olaszországból biciklivel (!) jött el Indonéziába. Állítólag majdnem két évig tartott amíg átbiciklizett Ázsián, aztán annak örömére hogy ideért, úgy döntött, hogy marad egy évre darmasiswásként.

A másik nagy előnye Yogyának, amellett, hogy kulturális centrum a batik ruhakészítés központja is egyben. A batikolás, egy speciális textilfestési technika, részleteinek ismertetése már szétfeszítené e blog kereteit. A lényeg a mi szempontunkból az eredmény: nevezetesen Yogyában nevetségesen olcsón lehet nagyon jó minőségű, már-már művészi kivitelű ruhákhoz hozzájutni. Mondjuk én a hagyományosabb batik ingeket azért nem viselném otthon, de az európai divatnak megfelelő mintákból is óriási a választék. A városban egyébféle szuvenírek (fafaragások, álarcok, wayangbábuk stb.) is minőségi kivitelben és óriási választékban kaphatóak. Így aztán az itt töltött öt nap alatt letudtuk az ajándékvásárlás oroszlánrészét is.

Aztán ütött a visszatérés órája. Yogyából egész éjszakás buszozással jutottunk el Balira. A „shuttle bus” baromi kényelmetlen volt, egy percet sem sikerült éjszaka a buszon aludnunk. Minden megpróbáltatásért kárpótolt azonban, a hajnali átkompozás Jáváról Balira, a napfelkelte és a ködpárából kibontakozó vulkánok látványát pont a tengerszoros közepéről élvezhettük. Ezt csupán egy kicsivel múlta alul a Baliról Lombokra történő kompozás. Hajónk nem Mataramba, hanem Lombok fő kikőtőjébe Lembarba futott be, amely - mint azt megállapíthattuk – Indonézia, sőt alighanem a világ egyik legszebb fekvésű tengeröblében található.    

Mataramban ez alkalommal nem töltünk sok időt. Kb. két hétig tartott amíg elrendeztük itt a dolgokat. Aztán a hétvégén egy nagyobb lélegzetvételű és minden eddiginél bevállalósabb tripre indulunk. Lomboktól keletre hajózunk, meglátogatjuk a komodói sárkányokat, majd bejárjuk a vad Flores szigetét, ahonnan a hobbitok már régen kihaltak, viszont élnek óriás méretű patkányok és még az ötvenes években is ment a fejvadászat. Nem tudjuk belefér-e de Sumbára is szeretnénk eljutni, ahol állítólag még a bronzkor színvonalán álló falvakat találni, a helyiek pedig még mindig Stonehengeket építenek.  Kb. 3 hétig biztosan nem lesz frissités de lehet, hogy egy hónapig sem. Utána viszont igazi brutál kalandokkal térünk vissza!!! Maradjatok velünk: 2008 Indonesia Xtreme Xpedition